A vakcina sem segít, ha a fél ország beteg

Az influenza elleni védőoltást még most is érdemes beadatni, mert bár egyre több a megbetegedés, járványról egyelőre nem beszélhetünk. A szakember szerint amikor már a fél ország beteg, a vakcina sem fog segíteni.

Az influenza vírusfertőzésnek egyértelmű tünete lehet a fejfájás, a láz, a gyengeség és az izomfájdalom. Ha valaki ilyet észlel, pihenjen, csak lázcsillapítóra és C-vitaminra van ilyenkor szükségmondta Póta György az ATV Start című műsorában. Hozzátette: eddig az átlagos gyógyulás maximum 10 nap volt, most viszont ezek elhúzódhatnak akár 2-3 hétig is. 

Mint arról már korábban beszámoltunk, a legnagyobb arányban a 15-34 évesek érintettek, a fiatalabb gyerekek közül pedig az 5 évesnél kisebbek a legveszélyeztetettebbekMivel a vírus komoly szövődményeket okozhat, mindenképp érdemes beadatni az erre kifejlesztett vakcinát.

influenza elleni védőoltás, influenza, nátha, RSV, vakcina, oltóanyag, izomfájdalom, láz, gyengeség
Az influenza vírusfertőzésnek egyértelmű tünete lehet a fejfájás, a láz, a gyengeség és az izomfájdalom. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Tombol az RSV is

Az influenza vírus mellett az RSV is terjed a gyerekek között. Ez a betegség korábban csak a koraszülött, éretlen tüdejű csecsemőknél okozott súlyos tüneteket, most viszont már egészséges újszülötteket is megbetegít.

Az RSV cseppfertőzéssel terjed, de a vírus órákon keresztül túlél a megfelelő felületeken, így az asztalokon, székeken, gyerekbútorokon is. A legtöbb esetben nincs szükség kórházi kezelésre, lázcsillapítás és pihenés mellett magától elmúlnak a tünetek. Ám az egy évnél fiatalabb csecsemők veszélyeztetettebbek, legnagyobb arányban pedig a két hónap alatti gyerekeknél van szükség kórházi ellátásra. 

Mint ahogy azt már egy korábbi cikkünkben hangsúlyoztuk: a felsőlégúti tünetekkel akkor kell azonnal orvoshoz fordulni, ha szapora légzést, zihálást, rohamokban jelentkező, csillapíthatatlan köhögést észlel a szülő a kisgyereknél. 

Ügyeleti rendszer: új szabályok

Közben új szabályok léptek életbe az ügyeleti rendszerben. Ahogy Póta György az ATV műsorában kifejtette: eddig úgynevezett vegyes ügyeletek működtek. Ezekben a szakembereknek olyan eseteket is el kellett látniuk, amilyenekkel esetleg korábban soha nem találkoztak. Az új rendszer arra jó, hogy ahol eddig nem volt ügyelet, ott most ez megoldódik, de többet kell majd utazni az orvoshoz, amit sokaknak nehéz megoldani.

Az ország jelentős részén megszűnnek a délután 4 óra utáni rendelési idők, ami szintén kényelmetlen, mert sokan így munkaidőn kívül csak ügyeletre tudnak majd menni a problémájukkal – tette hozzá a gyermekorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Észak több helyen befelhősödik, de a legtöbb helyen csak vékony magasszintű felhőzet lesz felettünk. Kisebb körzetekben azonban ez meg is vastagodhat, és hajnalban néhol nem kizárt jelentéktelen zápor kialakulása sem. Mérsékelt marad a légmozgás.Hajnalra általában 11 és 17 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?