Már 9 halálos áldozata van az influenzának Magyarországon

Január végéig kilencen haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében az országban - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai alapján.

InfluenzaHat betegnél az influenza A(H1N1) 2009 vírusának, három betegnél pedig az influenza B vírusának a jelenlétét igazolták az elvégzett virológiai vizsgálatok. Az áldozatok egyike egy 5 éven aluli gyermek, öten a 35-59 éves, hárman pedig a 60 éven felüli korosztályhoz tartoznak.

Valamennyi felnőtt áldozat - egy vagy több krónikus betegsége miatt - az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetett emberek csoportjába tartozott, influenza elleni védőoltást pedig nem kaptak - írta az ÁNTSZ, hozzátéve: a krónikus betegségek mellett négy áldozatnál az elhízás is szerepelt kockázati tényezőként.

Mostanra az ország valamennyi területét érintő influenzajárvány bontakozott ki - írta az ÁNTSZ. A legtöbb helyi járvány Győr-Moson-Sopron megyében fordult elő. Két-két úgynevezett légúti közösségi járványt regisztráltak Baranya, Fejér, Nógrád és Somogy megyében, egy-egy járványt pedig Pest és Veszprém megyében.

Az év negyedik hetében tizennégy jelentés érkezett az ÁNTSZ-hez közösségekben előforduló légúti járványról. Ezek nyolc óvodát, öt általános iskolát, valamint egy bölcsődei, óvodai és általános iskolai közösséget érintettek.

A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján a 2009-es pandémiás (H1N1) influenzavírus a domináns kórokozó, azonban az influenza B vírusa is terjed.

Túl okos az influenza! Hogyan védekezhetünk? A figyelőszolgálatok adatai szerint január utolsó hetében mintegy 42 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, másfélszer annyian, mint az azt megelőző héten. A legtöbb beteget Győr-Moson-Sopron, Pest és Baranya megyében regisztrálták. Az ÁNTSZ azt közölte: a legintenzívebben Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében terjedt az influenza, ezeken a területeken az előző héthez képest a háromszorosára nőtt a megbetegedések száma.

A betegek nagy része, mintegy 70 százaléka 35 évesnél fiatalabb. Jelentősen nőtt az influenzás gyermekek száma, másfélszer-kétszer annyi beteg fordult orvoshoz az általános iskolás korúak közül, mint az előző héten - tették hozzá.

Influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt csaknem harminc százalékkal többen kerültek kórházba, mint az előző héten. A kórházba kerülők több mint negyede gyermek volt. A százezer lakosra jutó kórházi felvételek száma a csecsemők között volt a legmagasabb; ez elérte az országos átlag hatszorosát - hangsúlyozták.

Intenzív ellátásban 43 új beteg részesült az előző heti 27-tel szemben, és csaknem megduplázódott a gépi lélegeztetést igénylő betegek száma. Az intenzív ellátást igénylők között öt gyermek volt.

Az ÁNTSZ kitért arra: továbbra is azt javasolják, hogy a 3 évesnél fiatalabb - 6-36 hónapos - gyermekek számára is kérjék a szülők az influenza elleni védőoltást a háziorvostól vagy a házi gyermekorvostól. Hangsúlyozták, hogy különösen fontos a védőoltás a krónikus beteg, 3 évesnél fiatalabb gyermekek számára, de a gyerekeket emellett az is védi, ha a környezetükben élő felnőttek be vannak oltva.

A legutóbb múlt pénteken közölte az ÁNTSZ, hogy olyan haláleset történt, amely összefüggésbe hozható az influenzával. Akkor egy kétéves kisgyermek halt meg, akinél az influenza B vírusát mutatták ki; ő volt az influenzaszezon negyedik áldozata. Az év első hetében újinfluenza-fertőzés okozta egy 38 éves férfi halálát, majd két, 60 évnél idősebb áldozatról számoltak be, akiknél szintén az influenza B vírusát mutatták ki a vizsgálatok.

Animáció, videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!