8 aranyszabály az egészségesebb életért

Nem hazudik az ismert mondás, miszerint „az vagy, amit megeszel”. Táplálkozásunk – főleg az elfogyasztott ételek mennyisége és minősége – ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik egészségi állapotunk alakulásában. Nézzük, mit tegyünk, ha szeretnénk egészségesebben étkezni.

Biztosan idén is sokan vannak, akik az újév alkalmából megfogadták, hogy ezentúl egészségesebben táplálkoznak majd – és jól is tették, hiszen az étkezési szokások komolyan kihatnak egészségre. Ahhoz, hogy az elhatározás valóban sikeres is legyen, nem árt tisztázni magunkban, hogy mitől lehet egészségesebb az étrendünk. Ebben igyekszik segíteni a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) infografikája, amelyet a napokban osztottak meg közösségi oldalukon.

Az egyik legfontosabb dolog, amit megtehetünk optimális egészségi állapotunk megőrzéséért, hogy kiegyensúlyozott és tápláló étrendet követünk. Nem könnyű azonban elkezdeni a változást. Nézzük, melyik az a 10 lépés, amelyet mindenképpen meg kell tennünk 2023-ban a siker érdekében.

Az egészséges táplálkozás alapjai

Az NNK ajánlása szerint ahhoz, hogy egészségesebben táplálkozzunk, érdemes növelni a teljes kiőrlésű gabonák, a zöldségek és gyümölcsök mennyiségét étrendünkben, miközben az édességek és a só fogyasztását mérsékeljük. Jó, ha mindennap kerül valamilyen tejtermék a tányérunkra, de a sovány húsok, a halak, a tojás, a hüvelyes zöldségek, valamint az olajos magvak is képezzék étrendünk fontos részét.

Lényeges továbbá, hogy zsiradékoknál ne csak a mennyiségre, de a minőségre is ügyeljünk. A szomjoltók közül pedig, amikor csak lehet, a tiszta vizet válasszuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.