Porckorongsérv: ön is egész nap ül?

Most nem az elhízásról, a mozgáshiányról, a szív-érrendszeri zavarokról lesz szó, ahogy az ülő életmóddal összefüggésben általában. Káros hatásairól Bene Máté Zoltán fizioterapeutával, a Porckorong.hu gerincspecialistájával beszélgettünk.

Gerincünk pár millió évvel ezelőtt a két lábon járó életmódra lett tervezve. Az ősember dereka homorú, úgy nevezett lordotikus ívet alkotott. Ebben a helyzetben a csigolyák hátsó része van közelebb egymáshoz, így a köztük lévő porckorongok nem tudnak kiboltosulni a gerinccsatorna felé. Ma ezzel szemben - az ülő életmódnak köszönhetően - helytelen testtartás alakult ki: a vállak előreesnek, a gerinc fiziológiás görbületeinek egyensúlya megbomlik. A gerincoszlop rendellenes megterhelésének következtében könnyedén kialakulhat a porckorongsérv.

Porckorongsérv - a modern kor betegsége

Ez a betegség a természetben annak idején szinte elő sem fordulhatott, és az 1930-as évekig az orvostudomány számára ismeretlen volt maga a fogalom is. Aztán a 70- es évektől rohamosan kezdett terjedni, a 90-es évektől pedig - a számítógépek megjelenésétől kezdve - a gerincsérv a fiatalok betegsége lett. Hogy mi ennek az oka? Ma mindenki ülve dolgozik, ülve jár munkába, ülve internetezik, és a gerinc nem kapott erre kiképzést.

Miközben olvas...

- Nyilván ezt a cikket is ülve olvassa, miközben a homorú ív helyett púposodik a dereka, a csigolyái elülső része pedig egymáshoz közeledik. Ez jelentős nyomást jelent a porckorong hátsó részén. Ugyan egy darabig - akár egy-két évtizedig is - is ellenáll, majd feladja a harcot, és akkor kezd el kiboltosulni.

- Ha most előre görnyed, akkor fejének 5-7 kilója még egy hatalmas erőkarral tetézi is az összhatást, mindösszesen nagyjából 70-80 kiló terhelést gyakorolva a legalsó porckorogra. Természetesen, ha beül megnézni egy filmet a moziba, az még nem jelent problémát, de ha napi 10-12 órákat ül - munka, autó, iskola - akkor nagyon valószínű a gerincproblémák megjelenése.

Nem reménytelen!

Bene Máté Zoltán két egyszerű lehetőséget vázolt fel gerincünk érdekében a probléma kiküszöbölésére. Az egyik verzió, hogy azonnal eladjuk az autónkat, mindenhova gyalog közlekedünk innentől, felmondunk irodai munkahelyünkön, és egész nap a mezőkön vadászunk. Nyilván mindez nem tűnik kivitelezhetőnek, de így sincs minden veszve, csak meg kell találni a módját, hogy kiküszöböljük az ülés káros hatásait!

A szakember szerint a megoldás attól függ, hogy hogyan szoktunk ülni. Ha nagy székünk van, és inkább hátra dőlve ülünk, akkor egy hengerpárna a megoldás. Tegyük be a hátunk mögé, ezzel megakadályozzuk a derék homorulatát, közelebb kerülnek a csigolyák hátulsó részei, és máris élvezhetjük a panaszmentességet.

Ha kis széken ülünk, akkor szerezzünk be egy ékpárnát. Ez akkor is segít homorúan tartani a derekat ülés közben, ha kicsit előre görnyedünk.

Ha nincs kéznél ékpárnára, akkor tegyünk a szék hátsó lába alá valamit, hogy kb. 8 cm-es szögben lejtsen. Így nem kell izommunkát végezni a helyes tartás megőrzéséhez, a lordózis jelen van , és a porckorongok védett állapotban vannak.

Árvai Nóra Pszichológus, szomatoterapeuta, szakíró, a krónikus női betegségek specialistája. 2010-ben diplomázott az ELTE pszichológia szakán. 2012 nyarán jelent meg első könyve, amelynek témája az endometriózis. Pszichológusként célja a meddőséggel, betegséggel, veszteséggel küzdő nők lelki támogatása, gyógyulásuk elősegítése. Házas, egy kisfiú édesanyja. Bővebb információ: www.endoblog.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.