Így enyhíthető a kéztőalagút-szindróma

A carpalis alagút-szindróma olyan idegleszorítással járó rendellenesség, amely a csukló területét érinti, eredményeként pedig zsibbadni és fájni kezdenek az ujjak. Az ideget a mellette futó inak szorítják le, amennyiben valamilyen oknál fogva bedagadnak.

Tünetként a bizsergés vagy zsibbadás eleinte nappal jelentkezik az ujjakban, később pedig éjszaka is, végül teljesen állandósul. A főként várandós, illetve változókorban lévő nőket, illetve idősebb, reumával küzdőket érintő betegség megelőzésére jelenleg még nem ismert semmilyen módszer, de az alábbi tippek, tanácsok betartásával lelassíthatjuk a panaszok súlyosbodását.

Hogyan zajlik a kéztőalagút-szindróma műtéti kezelése?

Finomabb mozdulatok

Gyakran túl erősen fogjuk a szerszámokat, illetve túl keményen püföljük a billentyűzetet, holott ezek helyett finomabb mozdulatok és kevesebb erőkifejtés is bőven elegendő lenne.

Óránkénti szünetek

Iktassunk be 10-15 perc szünetet minden órában, amikor átmozgatjuk a kezünket és ujjainkat. Ez különösen fontos, ha rezgő vagy nagyobb erőkifejtést igénylő szerszámokkal dolgozunk.

Hogyan mozgassuk át kezeinket?

Nyújtsuk ki az ujjainkat egészen addig, míg nem mutatnak teljesen egyenesen előre, majd szorítsuk ökölbe a kezeinket. Ezt ismételjük óránként 5-10 alkalommal.

A kéztőalagút-szindrómát bármilyen hatás kiválthatja, amitől az inak megdagadnak
A kéztőalagút-szindrómát bármilyen hatás kiválthatja, amitől az inak megdagadnak

Tartás

Próbáljuk a csuklónkat egyenes, semleges pózban tartani, azaz ne hagyjuk sokáig se lefelé, se felfelé néző pózban. Emellett csuklószorító viselése is ajánlott - főleg olyan tevékenységeknél, amelyek során jobban kínoznak minket a tünetek.

Váltás

Ha egy-egy tevékenységhez mindig csak az egyik kezünket használjuk - például a viráglocsoló kannát mindig jobb kezünkkel emeljük -, most próbájuk meg elvégezni a másik kezünkkel a feladatot.

Ügyeljünk a tartásunkra!

A helyes testtartás kihat az egész testre, így a kar és a kéz izmaira is. Ha vállunk előrebukik, nyak- és vállizmaink megrövidülnek, ami a csukló izmaira is rossz hatással lesz.

Tartsuk melegen a kezeinket!

A hideg fokozhatja a fájdalmat és a merevséget.

Munkahelyi változások

A legnehezebb helyzetben talán azok vannak, akiknek a munkája súlyosbítja a tüneteket, hiszen náluk egészségügyi és egyben megélhetési kérdésről is szó van. Azonban nem a felmondás az egyetlen lehetséges út: könnyen lehet, hogy a vezetővel egyeztetve lehet a munkakörön alakítani, így a tüneteket súlyosbító feladat helyett valami mást végezhet a beteg. Számítógéppel dolgozóknak pedig már az is segíthet, ha csuklójukat egyenesen tartva gépelnek (nem hajlítják meg a csuklót), könyöküket pedig maguk mellett tartják munka közben.

Keressünk fel egy foglalkoztató terapeutát!

A szakember meg tudja mutatni azokat a gyakorlatokat, amelyek segítenek nyújtani és erősíteni a kéz, illetve a csukló izmait. Ezen kívül pedig abban is tud segíteni, hogyan változtassuk meg a rutinmozdulatainkat, hogy a kéz és a csukló minél kisebb igénybevételnek legyen kitéve a nap folyamán.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.