Hol végeznek bokaprotézis-műtétet?

Bokaprotézis-beültetésre is van már lehetőség az Ortopédiai Klinikán. Idén áprilisban elindult a bokaízületi felszínpótló protézis program Magyarországon elsőként a Semmelweis Egyetemen.

A protézis azoknak a betegeknek jelenthet megoldást, akiknek az ízületi kopás miatt nagy fájdalmaik vannak, bokájuk nehezen vagy már alig mozog.

A speciális bokaműtétet a tervek szerint havi rendszerességgel végzik, eddig 6 beteg kapott bokaprotézist. Az első betegek túl vannak a 4 hetes gipszrögzítési időszakon, most gyógytornára járnak, a korábban nagy fájdalmakkal alig működő bokájuk panaszmentesen mozog az implantátummal.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a boka és a láb funkciójában szorosan összetartoznak, az összetettebb felépítés miatt (28 csont, a hozzájuk tartozó ízületekkel és szalagokkal) a szükséges kezelést mindig a teljes anatómiai-biomechanikai egység figyelembe vételével kell megtervezni.

Sokszor dilemmát okoz, hogy az ízületekben, lágyrész-szövetekben jelentkező fájdalom esetén orvoshoz kell-e fordulni vagy sem. Cikkünk néhány jó tanáccsal szolgál. A boka-lábsebészet az utóbbi két évtizedben nyugat-Európában és Amerikában is külön szakterületté vált. Dr. Rodler Endre Németországból jött haza, hogy kialakítson egy modern, nyugat-európai mintára épülő lábsebészeti centrumot, és részt vegyen a hazai bokaprotézis program elindításában, hogy végre ez a kezelési mód is elérhető legyen a magyar betegek számára.

Bokaprotézis műtét is lehetséges hazánkban

A bokaprotézisre váró betegek alapos előválogatás után kerülhettek be a programba – ez a sikeres műtét előfeltétele. Több szempontnak kell megfelelniük: ideális, ha a felső ugróízület (boka) kopásához más jelentős statikai lábbetegség nem társul – magyarázza a szakember. A kiválasztás alapos fizikális vizsgálattal kezdődik, röntgenekkel folytatódik, majd MR vagy CT is szükséges lehet a véglegesítéshez. Fontosnak tartja kiemelni, hogy nem mindenki alkalmas bokaprotézis beültetésre.

Ha műtétre kerül sor, a beavatkozás során pontosan lemért komponenseket ültetnek be, hogy a legoptimálisabbat kapja meg a beteg. A protézis 3 részből áll: két fém rész csontba kerül, a közöttük elhelyezkedő „műanyag csúszó felszín” a protézis harmadik része.

Dr. Rodler Endre szerint, akin lehet még más műtéttel segíteni, nem szabad protézist beültetni, mert a protézis élettartama véges, vagyis kb. tíz év után cserére szorulhat. Van olyan eset, hogy előkészítő műtétet kell végezni annak érdekében, hogy végül bokaprotézist kaphasson a beteg, de arra is van példa, hogy utána kell igazító műtétet végezni. Ilyen esetekben az Achilles-ín hosszabbítása, a sarokcsont állásának korrekciója vagy a bokaízület stabilitásának megoldása válhat szükségessé.

Idén 8-10 protézis beültetésére van lehetőség (külön OEP engedély alapján), az első műtéteket még a linzi egyetemről érkezett professzorok – a bokaprotézis implantációban járatos dr. Nikolaus Böhler és dr. Bernhard Ruhs – segítségével végezték, a többit már a magyar szakemberek dr. Rodler Endre és dr. Kocsis György, az Ortopédiai Klinika munkatársai önállóan végzik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.