Gépkocsi-támogatásra ennyi pénz jár

Idén 841 millió forint jut a fogyatékos emberek személygépkocsi-vásárlási és -átalakítási támogatására.

A támogatás összegét 2018-hoz képest 64 millió forinttal emelték - tudta meg a Világgazdaság az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi). A gépjárműszerzési támogatás keretében tavaly 330 jogosult vásárolt Suzukit, az erre fordított támogatási összeg 330 millió forint volt. A fennmaradó 440 millió forint támogatásból a jogosultak használt gépjárművet, gépi meghajtású kerekesszéket és gépi meghajtású mopedet vásároltak.

841 millió forint jut a fogyatékos emberek támogatására
841 millió forint jut a fogyatékos emberek támogatására. Fotó: iStock

Mozgáskorlátozottként ilyenek a hétköznapok - korábbi cikkünkért kattintson !

A rendszer legnagyobb hibája a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége ( MEOSZ ) szerint, hogy kizárólag Suzukikat lehet újonnan támogatással vásárolni. E márka ugyanis a méretei és az átalakíthatósági korlátai miatt nem felel meg a segédeszközt, kerekesszéket használó mozgássérült embereknek.

A Szövetség szerint olyan támogatási rendszerre lenne szükség, amelyben minden jogosult szabadon választhat magának új autót, olyat, amely az igényeinek, szükségleteinek megfelel. Ráadásul az átalakítási támogatás 90 ezer forintos összege is korrekcióra szorul, mivel a legegyszerűbb adaptáció költsége is rég meghaladja azt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.