Éjszaka arra ébred, hogy leszakad a dereka?

Pénteken emlékeztek meg a fővárosban a Bechterew-kór (SPA) világnapjáról, melyet 2010. május 8-án szerveztek meg elsőként. A főként a 20-45 éves férfiakat érintő betegség enyhébb formái a nőknél is gyakoriak.

"Az egyik legjellegzetesebb tünet, hogy a beteget a fájdalom felébreszti az éjszaka közepén vagy hajnalban"- mondta dr. Géher Pál, majd hozzátette, a kellemetlen érzés egy kis mozgásra elmúlik, és a beteg újra el tud aludni. A betegség ugyanis gerincpanaszokkal, derékfájással kezdődik, ám az idő előrehaladtával a panaszok erősödnek, s már a nyugalmat is zavarják. A fájdalom fokozatosan kiterjed az ágyéki gerincre, a háti gerincszakaszra, majd a nyaki szakaszra.

Számos SPA-s betegnél a gyulladásos panaszok a gerincen kívüli is megjelennek. Ilyen társuló állapot lehet a szem gyulladása (uveitis), a gyulladásos bélbetegség, a pikkelysömör, a másodlagos csontvesztés és a kardiovaszkuláris betegségek.

"Mint minden betegségnél, az első és legfontosabb ennél a kórnál is a korai felismerés, majd a megfelelő kezelés megválasztása, mivel a cél az hogy, a betegek ne veszítsék el munkaképességüket"- hívta fel a figyelmet Dr. Ortutay Judit az eseményen több ízben. Éppen ezért a Budapesti Bechterew Klub kampányt indított annak érdekében, hogy mint többen megismerjék ennek a Bechterew-kór tüneteit, és panaszaikkal megfelelő szakemberhez forduljanak.

Web: www.facebook.com/leszakadaderekam

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!