Betegségek, melyek nagyon hasonló tünetekkel jelentkeznek

Bár tüneteik nagyjából ugyanolyanok, mégis más típusú kezelést alkalmaznak az ortopéd szakorvosok a porckorongsérv, az isiász és a piriformisz szindróma esetében. Mindháromnál segíthetnek a konzervatív gyógymódok és csak súlyos esetben kell sebészkés alá feküdni.

Nagyon hasonlóak a tünetek

Három nagyon hasonló mozgásszervi, idegeket is érintő panaszegyüttesről van szó, amelyek felismerését csak képalkotó vizsgálatokkal, röntgennel és MR-rel lehet pontosan megállapítani. Dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd és gerincgyógyász szakorvosa szerint a porckorongsérv (köznapi nevén a gerincsérv), az isiász (ülőideg-zsába) és a piriformisz szindróma (körte képű izom alagút-szindróma) esetében is a végtagokban jelentkezik a fájdalom.

Átsugárzik a derékba, combba, térdbe, lábszárba, bokába, a lábujjakba, az idegekben működésbeli zavar jelentkezik. Izombénulás és sorvadás, zsibbadás, végtag elgyengülés kísérheti mindhárom betegséget.

A három betegség tünetei nagyon hasonlóak
A három betegség tünetei nagyon hasonlóak

Mit kell tudni a porckorongsérvről?

Valójában azonban testvázunk más pontjain alakulnak ki. A porckorongsérv az utolsó ágyéki csigolya és a keresztcsont között keletkezik, tartáshiba, mozgásszegény életmód, gyenge mélyhát- és hasizmok miatt. Ebben az esetben mozgásterápiát, gyógytornát, gerincstabilizáló tréninget, illetve manuálterápiát, kiegészítésként fizikoterápiát szoktam javasolni. Csak súlyos esetben megoldás a műtét, amikor már az idegek is visszafordíthatatlanul károsodhatnak - mondta a gerincgyógyász szakorvos.

Miben különbözik az isiász?

Isiászról akkor beszélhetünk, ha a kb. 1-2 cm-nyi szélességű ülőideg - amely a csípő-fartájon lép ki a medencéből és a combokig ér -, begyullad: túl sok üléstől, külső hatás miatti ütéstől, nyomástól, egy sportsérülés miatt, vagy egy betegség részeként. Ilyenkor a szakember gyógyszeres, vagy injekciós kezelést és kímélő életmódot ír elő. Pihentetéssel kb. 10-14 nap alatt elmúlhat a gyulladás és ezzel együtt a végtagba sugárzó éles fájdalom, derékpanasz is.

Mi is az a piriformisz szindróma?

A piriformisz szindróma a körte képű, alakú izom gyulladását jelenti - ez az izmunk a keresztcsonttól húzódik a combcsonton lévő nagytomporig, mélyen a farizom alatt.

A leggyakoribb mozgásszervi bajok Egyre több azoknak az irodai dolgozóknak a száma, akik krónikus ízületi fájdalmakról számolnak be. Ennek elsősorban a napi több órás egy helyben ülés, valamint a túlzott számítógép használat az oka. Fokozza a problémát az is, hogy sokan nem táplálkoznak helyesen, munkaidő után pedig nem fordítanak elég figyelmet a megfelelő mennyiségű mozgásra. Melyek a leggyakoribb problémák?

A rossz testtartás, a beszűkült ízületi mozgások, a megerőltető fizikai munka, vagy sporttevékenység, a túl feszes izomzat, a nem megfelelő bemelegítés és nyújtás is hozzájárulhat a szindróma kialakulásához.

A fájdalom ebben az esetben a fartájon és a comb hátsó részén jelentkezik, de lesugározhat a láb alsó felébe is, emellett tapasztalható zsibbadás, érzészavar is. Az állapottól függően gyógyszeres módszert alkalmazunk, illetve az izom nyújtásával és lazításával, gyógytornával, illetve fizikoterápiás kezeléssel tudjuk a panaszokat megszüntetni - fogalmazott az ortopéd szakorvos, aki szerint mivel nehezen felismerhetőek ezek a betegségek, javasolt minél előtt szakorvost felkeresni a panaszokkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.