Az emberiség 95 százaléka beteg!

Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, nem nézünk szembe a kipusztulás veszélyével, de világ népességének 95 százaléka vallja úgy, hogy van valamilyen kisebb-nagyobb betegsége, és minden harmadik embernek van legalább ötféle panasza.

Az embereket elsősorban a derékfájás kínozza

A világszintű, nagyon részletes kutatáson alapuló hír a hét elején jelent meg a The Lancet angol orvosi hetilapban. A tanulmány az 1990 és 2013 közötti időszakot dolgozza fel, és ez a témában a legrészletesebb tudományos igényű munka, amely valaha készült. Kiderült belőle például, hogy világszinten a leggyakoribb betegségek a hátfájás, a depresszió, a vérszegénység, a vashiány, a nyaki fájdalom és a korral járó halláscsökkenés.

A világ gazdaságilag legfejlettebb országaiban az embereket elsősorban a derékfájás kínozza, közülük is kiemelkedik Svájc. Ezt követik az esésekből (fizikai hatás) származó fájdalmak, a nyaki fájdalom, a krónikus hörghurut (bronchitis), a depresszió, a halláscsökkenés, a migrén, a szorongásos betegségek, a cukorbetegség és az Alzheimer-kór.

Gyakori betegség a derék- és hátfájás
Gyakori betegség a derék- és hátfájás

A kutatók kiemelték, hogy Közép-Európa különösen kiemelkedik az átlagból, 13 országból 11-ben korlátozza komolyabban valamilyen betegség az embereket mindennapi életükben. A leggyakoribb panaszoknál - nagyjából az esetek fele - valamilyen mozgásszervi betegség áll a háttérben: ízületi gyulladás, a nyak és/vagy a hát fájdalma.

Újra kéne gondolni az egészségügyi prioritásokat

A 1990-es 530 millióról 2013-ra világszerte 760 millióra nőtt azok száma, akiket egész életükben elkísér valamilyen betegség. "Ennek fő oka, hogy eddig nem kaptak mindenhol kiemelt figyelmet a mozgásszervi- és a mentális betegségek" - mondta a kutatás vezetője, Theo Vos, a Washingtoni Egyetem tanára.

Ez a legveszélyesebb fertőző betegség a világon

"A probléma megoldása szerintem csak az lehetne, ha világszinten újragondolnánk az egészségügyi prioritásokat. Ne az legyen a cél, hogy az emberek hosszú ideig éljenek, hanem hogy egészségesek maradjanak idős korukra is."

A szegényebb országokban mások az egészségügyi problémák, a karibi térségben például a szorongásos betegségek , Mexikóban, Nicaraguában, Panamában és Venezuelában a cukorbetegség, Kambodzsában, Vietnamban és Ruandában az egykori háborúk okozta betegségek, Afrikában, a Szaharától délre pedig az AIDS (HIV) a leggyakoribb.

A panaszok száma a korral növekszik

Ezek azonban csak a súlyos betegségek, amelyek természetesen nem adnak ki 95 százalékot a Földre kivetítve. De például az emberiség jelentős része küzd az alábbi, kisebb egészségügyi problémákkal:

  • fogszuvasodás (2,4 milliárd ember)
  • tenziós fejfájás (1,6 milliárd)
  • vashiányból adódó vérszegénység (1,2 milliárd)
  • az örökletes, a G6PD enzim hiánya okozta vérszegénység (1,18 milliárd.)
  • a human papilloma vírus okozta nemi szervi szemölcsök (1,12 milliárd)
  • időskori hallásromlás (presbycusis, 1,23 milliárd)
  • migrén (800 millió).

A megbetegedések és a panaszok száma a korral növekszik, az idős emberek gyakran több betegségben szenvednek egyszerre. A számok ezt jól mutatják: míg a 4 éves kor alatti gyermekek szinte semmilyen betegségben nem szenvednek, addig a 80 év felettieknél ez az arány csak 0,03 százalék(!).

A 95 százalék drámainak tűnik, de nem az, főleg, ha belegondolunk, mi magunk mennyi betegségben szenvedünk évente: megfázás, influenza, kimegy a bokánk sportolás közben, kimerültség okozta stressz , hogy csak a leggyakoribbakat említsük. Ezzel pedig mi is a nagy átlaghoz tartozunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!