Fordulatot vett a járvány, amelytől a víruskutató is tart – Megdöbbentő, miért terjedhet a fertőzés

Jelentősen csökkent, de így is bőven átlag felett alakult a kanyarós megbetegedések száma tavaly az európai régióban.

A 2025-ös esztendőben 33 998 kanyarós esetet jelentettek Európa és Közép-Ázsia 53 országából – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet Európai Regionális Irodája (WHO Europe). Mint azt a Reuters hírügynökség írja, ez mintegy 75 százalékos csökkenést jelent a 2024-ben feljegyzett több mint 127 ezres esetszámhoz képest. Ugyanakkor így is meghaladta az ezredforduló óta eltelt évek mindegyikének adatát, illetve vannak olyan országok, ahol emelkedett tavaly a regisztrált fertőzések száma 2024-hez képest.

gyerekorvos vizsgálja egy kislány torkát
Fotó: Getty Images

Kanyarójárvány 2026-ban

A kanyaró terjedése az idei évben sem állt meg, továbbra is jelentenek megbetegedéseket a WHO európai régiójában. A szervezet kanyaró- és rózsahimlő-eliminálásért felelős bizottsága tavaly szeptemberi ülésén megállapították, hogy 12-ről 19-re emelkedett azon országok száma, ahol folyamatos kanyarójárvány zajlik, vagy ahol újból terjedni kezdett a betegség. Az elmúlt években ez volt a legsúlyosabb visszaesés a fertőzés elleni küzdelem terén a régióban.

Regina De Dominicis, az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) regionális igazgatója a mostani adatok kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a kanyarós esetek igen tetemes része megelőzhető lenne az oltási programok erősítése révén, illetve azáltal, ha a járványkitörésekre gyorsabban tudnának reagálni az országok. „Amíg nem kapja meg minden gyermek az oltást, és nem foglalkozunk a tévhitek vezérelte oltásellenességgel, a gyermekek továbbra is ki lesznek téve a halálozás vagy a súlyos megbetegedés kockázatának” – hangsúlyozta De Dominicis.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a közelmúltban Kemenesi Gábor pécsi virológus is. A szakember a Nipah-vírus körül kialakult globális médiaérdeklődésre reagálva írt arról közösségi oldalán, hogy a kanyaróhelyzet sokkal több aggodalomra adhat okot napjainkban. „A kanyaró, melyet egy rendkívül hatékony és biztonságos vakcinával megelőzhetünk, a butaság miatt most visszatér és az alacsony átoltottság miatti visszatérése miatt minden gyermeket veszélyeztet ezekben az országokban” – fogalmazott a víruskutató a posztban.

A friss jelentés kapcsán Hans Henri Kluge, a WHO Europe igazgatója kiemelte: a kanyaró terjedésének megakadályozásához minimum 95 százalékos átoltottságot kell elérni a közösségekben. Amíg ez nem sikerül, a fertőzéseket sem lehet majd visszaszorítani, mivel a kanyaró vírusa rendkívül gyorsan képes emberről emberre terjedni. Nem véletlenül nevezte azt Rusvai Miklós víruskutató korábban a legragályosabb fertőző betegségnek.

A hazai kanyaróhelyzet kedvező

A magas átoltottsági arány előnyeire egyébként kifejezetten jó példa Magyarország. Itthon kanyaró elleni védőoltás hosszú évtizedek óta a kötelező gyermekkori oltások része, így az immunizált lakosság aránya is 99 százalék körüli. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) adatai alapján tavaly egész évben csupán 6 kanyarós esetet jelentettek az országban, idén pedig még egyet sem. Ezzel szemben például a szomszédos Ausztria nemrégiben vesztette el kanyarómentes státuszát.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.