Dolgok, melyek megvédenek a náthától

Egyre többen lesznek náthásak a hidegebb napok beköszöntével. Ha szeretnénk a kivételek közé tartozni, érdemes néhány apróbb változtatást eszközölni az életmódunkban.

Testmozgás

Ügyeljünk rá, hogy se túl sokat, se túl keveset ne sportoljunk. Hetente legalább négyszer, ötször próbáljunk félórányi közepes intenzitású testmozgást végezni: már ennyi is elegendő lehet. Ugyanakkor vigyázzunk, hogy ne erőltessük túl magunkat , mert a túledzés gyengítheti az immunrendszert, mivel túl nagy stresszt ró a testünkre. Ugyanakkor kutatások igazolják, hogy már 20 percnyi kardiózás után hatékonyabban működik az immunrendszerünk.

Mozduljunk ki!

Hetente legalább két alkalommal próbáljunk időt szakítani egy-egy legalább félórás sétára a szabad levegőn, lehetőleg valamilyen erdős, parkos környezetben. Számos kutatás bizonyítja, hogy a természetben töltött idő segít csökkenteni a stresszt és erősíti az immunrendszert.

Egy félórás séta a szabad levegőn csodákat tesz

Táplálkozzunk egészségesen!

A szezonális zöldségek és gyümölcsök közül a sütőtök, a sárgarépa és az édesburgonya kerüljön minél gyakrabban az asztalunkra. Mindegyikben sok az A-vitamin, amely bizonyítottan erősíti az immunrendszert.

Aludjunk eleget!

Az őszi időszakban különösen fontos, hogy mindig kialudjuk magunkat. Azoknak ugyanis, akik rendszeresen kevesebbet alszanak a kelleténél , sokkal kevésbé működik hatékonyan az immunrendszerük. Ha napközben elálmosodunk, és van rá lehetőségünk, bátran iktassunk be félórás szundikálásokat.

Igyunk elég folyadékot!

A hidegebb hónapokban, különösen a fűtésszezon beköszöntével a levegő egyre szárazabb lesz. Fogyasszunk sok gyógyteát és vizet, illetve könnyű leveseket! Ez fontos az immunrendszer számára, a hatékonyabb méregtelenítéshez, illetve a nyálkahártyák nedvesen tartásához is. Ha a nyálkahártyák kiszáradnak, sokkal könnyebben hatolnak át rajtuk a kórokozók.

Forrás: Care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!