A leggyakoribb náthavírusok

Évente 3-4 alkalommal is átesünk a megfázás okozta kellemetlenségeken, különösen az őszi és a téli hónapokban gyakori ez. Azzal azonban már csak kevesen vannak tisztában, hogy minek köszönhetőek a napokig kínzó panaszok.

Meghűlés, megfázás, nátha - hiába a többféle elnevezés, mind ugyanazt a problémát takarja, mégpedig a felső légutak vírusos megbetegedését . Érdekesség azonban, hogy a nagyjából azonos tünetekért nem egyetlen fajta kórokozó, hanem több száz lehet felelős. Voltaképpen ez a magyarázata, hogy miért nem létezik nátha ellen védőoltás, és hogy miért nem lehet védettséget szerezni azáltal, hogy átesünk a betegségen.

A kellemetlen náthás tüneteket számos vírus előidézheti
A kellemetlen náthás tüneteket számos vírus előidézheti

A megfázás kifejezés abból a szempontból beszédes, hogy ugyan nem közvetlenül a hideg okozza a panaszokat, mégis közrejátszik a légutak megfertőződésében. Leggyakrabban például rhinovírus áll a nátha mögött, pontosabban a száznál is több szerotípusának valamelyike. Ezek a vírusok 33 fokos hőmérséklet mellett szaporodnak a leggyorsabban, ezzel szemben a védekezésért felelős fehérvérsejtek 37 fok alatt kevésbé képesek hatékonyan felvenni a harcot a behatolókkal szemben. Érthető tehát, hogy a folyamatos orrlégzés által hűtött környezet miért annyira vonzó a vírusok számára.

Kik számítanak különösen veszélyeztetettnek az RSV szempontjából? Részletek itt.

A rhinovírus mellett a másik igen gyakori bűnös a respiratórikus szincicális vírus, közismertebb rövidítéssel az RSV. Fontos megemlíteni, hogy ez a leggyakoribb közönséges légúti kórokozó gyermekek esetében, koraszülött csecsemőknél és bizonyos tüdőbetegségekben vagy veleszületett jelentős szívrendellenességben szenvedő, 2 év alatti kisgyerekeknél könnyen kórházi kezelést igénylő tüdőgyulladást válthat ki. Szerencsére az RSV ellen már van védőoltás, amelyre a veszélyeztetett csoportba tartozó gyermekek jogosultak is. A vakcina rövid távú, nagyjából egy hónapig tartó védettséget nyújt, emiatt a náthaszezon során többször is be kell adatni.

Bármely vírusról legyen is ugyanakkor szó, a hangsúly kivétel nélkül a betegség megelőzésén van. Ebben kifejezetten lényeges szerepet játszik az általános higiénia betartása, kiemelten a rendszeres kézmosás. Ugyanilyen fontos, hogy aki már elkapta a fertőzést, ne menjen közösségbe, célszerű tehát ilyenkor az iskolát vagy a munkahelyet is kerülni, és inkább otthon maradni. Immunrendszerünket erősíthetjük kiegyensúlyozott táplálkozással és vitaminpótlással, kellően pihentető alvással, valamint rendszeres testmozgással is. A hideg ellen pedig a réteges, az időjáráshoz illő ruházat nyújt hasznos védelmet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.