Szívroham és agyvérzés minden 3. magyarnál?!

A lakosság 36 százalékának különösen nagy a kockázata az itthon első számú hazai haláloknak számító olyan keringési betegségekre, szívrohamra és agyvérzésre -

Szívinfarktusderült ki a svéd tulajdonú Medicover Egészségközpont és Alapítványnak a "Szív napja" alkalmából ismertetett felméréséből.

A szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából leginkább érintett magyarországi

régiókban 2008 júniusától 2009 februárjáig 22 magyar településen végeztek szűrővizsgálatot, és kiderült, hogy a szűrésen részt vettek 52 százalékának volt magas a vérnyomása és 31 százalék esetében a másik rizikófaktort, az érelmeszesedésben szerepet játszó koleszterin megemelkedett szintjét is kimutatták.

A leginkább veszélyeztetett régió a dél-nyugat magyarországi, észak-kelet magyarországi, illetve észak-alföldi. Összesen 898-an vettek részt a komplex szűrésen, amely vérnyomás,

koleszterin- és vércukorszint-mérésből, valamint a BMI és testzsírszázalék-érték méréséből valamint a haskörfogat méréséből állt. Az 5 millió forint költségvetésű, a résztvevők számára ingyenes szűrőprogramon való részvételre pályázat alapján választották ki az egészségügyi szempontból leghátrányosabb helyzetű településeket. Ezek egy részében például huzamosabb ideig nem volt háziorvosi rendelés.

A szűrési adatok alapján személyre szabott szív- és érrendszeri kockázatértékelést kaptak a

résztvevők, illetve előadásokat hallottak az egészséges életmódról, táplálkozásról, a diétáról, a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikófaktorairól és a dohányzásról való leszokásról.

Szélütés

A Szív napjához kapcsolódó rendezvénysorozatnak Magyarországon az ad különös aktualitást, hogy

itthon a szív- és érrendszeri betegségek számítanak a leggyakoribb halálozási oknak.

Összehasonlítva Nagy-Britanniával, minden magyar állampolgár 10 évvel tovább és jobb életminőségben élhetne, ha megfelelő, a megelőzésre hangsúlyt fektető egészségügyi ellátásban részesülne.

A Medicover programjával hozzá kíván járulni a szív- és érrendszeri megbetegedések

megelőző szűréséhez. Rizikófaktorok: Magyarországon minden harmadik férfi és minden negyedik nő dohányzik. További rizikófaktorok: A népesség 40 százaléka túlsúlyos, a nők fele, a férfiak harmada csak ritkán vagy egyáltalán nem sportol aktívan. A felnőtt lakosság 9 százaléka cukorbeteg, és nem feledkezhetünk meg a stressz és egyéb veszélyforrásokról sem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!