Konyhasó: mégsem okoz magas vérnyomást?

A sok sót fogyasztó embereknél nem volt nagyobb valószínűsége a magas vérnyomásnak, de kisebb eséllyel haltak meg szívbetegségben, mint azok, akik kevesebb sót vettek magukhoz - állapították meg kutatók egy európai tanulmányban. Az eredmények "nyilvánvalóan nem támasztják alá a jelenlegi ajánlásokat, melyek a sóbevitel csökkentését célozzák meg a népesség körében" - ismerte el Jan Staessen vezető szerző, a belgiumi Leuveni Egyetem munkatársa. Ezt azzal magyarázza, hogy a mostani rövidtávú tanulmányokon alapszanak, melyekbe olyan önkénteseket vontak be, akik átmenetileg vállalták az alacsony vagy magas sótartalmú diétát.

VérnyomásA mostani kutatáshoz két korábbi, összesen 3700 európai embert érintő tanulmány adatait értékelték. A résztvevők sófogyasztását vizeletmintáik elemzésével állapították meg a tanulmányok indulásakor. Ennek alapján három (alacsony, közepes és magas sófogyasztású) csoportba osztották az embereket. Ekkor a résztvevők kétharmadának normális volt a vérnyomása, egyiküknek sem volt szívbetegsége. A 8 éves követési idő végén megállapították, hány embernél diagnosztizáltak közben szívbetegséget vagy magas vérnyomást.

Kiderült, hogy a három csoport között nem volt különbség a szív- és érrendszeri betegségek arányában, sőt a szívbetegségek miatti halálozás éppen a legkevesebb sót fogyasztók csoportjában volt a legmagasabb (4 százalék), és azok körében a legalacsonyabb, akik a legtöbb sót ették (1 százalék). Mindhárom csoportban a normál vérnyomással indulók mintegy negyedének lett magas a vérnyomása a követés végére. Jan Staessen mindazonáltal úgy véli, érdemes lehet a sóbevitelt csökkenteniük azoknak, akiknél már kialakult a magas vérnyomás.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.