Hat a vérnyomásra, hogy mennyit iszunk

Ha túl kevés vizet iszunk, megbetegszünk, ha túl sokat, abba pedig bele is halhatunk. Az elfogyasztott mennyiség különbözőképpen befolyásolja a szervezet működését, még a vérnyomásunkra is komoly hatással van.

Ha nem iszunk elegendő vizet, az számos negatív következménnyel jár. Megfelelő hidratáltság esetén a vér legnagyobb hányada víz, amennyiben azonban nem jut elég folyadék a szervezetbe, könnyen besűrűsödik, az áramlási ellenállás pedig magas vérnyomást eredményez.

A kezdődő magasvérnyomás-betegséggel küzdő idősek úszással javíthatják érfunkcióikat és csökkenthetik vérnyomásukat. A témáról bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

A magas vérnyomás nemcsak hazánkban, hanem az egész világon népbetegségnek számít. Kialakulását egyaránt befolyásolja az életkor, a nem, az elhízás, az öröklés, az iskolai végzettség, valamint a földrajzi és a szociális helyzet - és nem utolsó sorban az alkohol, a dohányzás és a stresszes életmód. Mindazonáltal, már egyre fiatal életkorban észlelhető, és mivel gyakori szövődménye az érelmeszesedés eredetű szív- és érrendellenesség, ezért kiemelten fontos a megelőzése. Ehhez, amennyire csak lehetséges, ki kell küszöbölni a kockázati tényezőket. A hipertónia esetében csak is az öröklést nem tudjuk megváltoztatni, de megfelelő életformával még a gének hatásait is lehet enyhíteni.

A vízhiány is okozhat magas vérnyomást

A vérnyomás az erekben áramló vér nyomásgyakorlása az erek falára. A test normális reakciója, hogy fizikai vagy pszichés terhelésre a vérnyomást megnöveli, viszont ezek elmúltával gyorsan visszaállítja a normális szintre. Összefüggés van a magas vérnyomás és a test vízhiánya között, a kevés folyadékfogyasztás eleinte ingadozó, majd magas vérnyomást eredményez, hiszen csak így tud hozzászokni a test a krónikus dehidratációhoz . Amennyiben ugyanis a szervezet számára nem áll rendelkezésre a szükséges vízmennyiség, a vérkeringés rendellenesen kezd működni.

Összefüggés van a magas vérnyomás és a test vízhiánya között

Nem mindegy azonban, hogy milyen vízről van szó! A vérnyomásértékre számos további tényező hatással van, többek között hormonális összetevők és folyadékháztartás eltérései. Ez utóbbi esetében a testben lévő folyadék mennyiségét - plazmavolument - a vese működése és a nátrium-anyagcsere befolyásolja. A konyhasóban lévő nátrium mindazonáltal megköti a vizet, ami miatt megnő a szervezetben a folyadéktér, valamint a vérnyomás-szabályozásban szerepet játszó perctérfogat is, melynek eredményeként fokozódik az érfalra, szívbillentyűkre nehezedő nyomás. A sok friss gyümölcsben és zöldségben található kálium viszont segíti szinten tartani a nátrium megfelelő egyensúlyát a szervezetben. Tehát nem a vízivást kell mérsékelni, hanem a sóbevitelt!

A magas vérnyomás kezelésével megelőzhető a súlyos, akár az életet veszélyeztető szövődmények. Ha az erek falát folyamatosan a normálisnál nagyobb nyomás terheli, akkor idővel károsodhatnak. A hipertónia okozta érkárosodások egyik legfontosabb következménye az érelmeszesedés felgyorsulása, ami az agy ereiben érelzáródást eredményezhet, illetve a nagy nyomás miatt a merevebb erek könnyebben megrepedhetnek, és kialakul az agyvérzés. A szívben lévő koszorúerek károsodása szívinfarktushoz, a szem ereinek károsodása látásromláshoz, majd vaksághoz, a vese ereinek károsodása pedig végül vesebetegséghez vezethet.

A víz gyógyító hatása és szükségessége nem kérdőjelezhető meg, mindazonáltal ha valaki olyan sok vizet iszik, hogy a szervezetében lévő tápanyagok rendkívüli mértékben felhígulnak, melynek eredményeként már nem tudják ellátni a feladatukat a szervezetben, vízmérgezés lépett fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!