A helyes vérnyomásmérés menete

Bizonyára tisztában van azzal, hogy a magas vérnyomás sokszor nem okoz semmiféle tünetet. Éppen ezért érdemes otthon olykor-olykor elővennie a vérnyomásmérőjét. Miért fontos ez, milyen előnyei lehetnek és hogyan kell mérni?

Ezért fontos ismerni az értékeket

A friss tanulmányok szerint fontos, hogy tisztában legyünk vérnyomásunk értékével, ugyanis ezáltal nem csak magunknak adhatunk tájékoztatást állapotunkról, hanem az orvosnak is. Hogy hogyan kell szakszerűen elvégezni a mérést, arról dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája beszélt.

Egy minnesotai kutatásból újra bizonyosságot nyert az otthoni vérnyomásmérés fontossága. A tanulmány során 450 hipertóniás beteget vizsgáltak, majd az önkéntesek fele kapott otthonra egy-egy vérnyomásmérőt. A mért értékeket és az életritmusukat el kellett küldeniük a szakembereknek, akik így hétről hétre ellenőrizni tudták az állapotukat. Továbbá így lehetőségük volt tanácsokkal is szolgálni a betegek gyógyszerezésével és az életmódjukkal kapcsolatban. A csoport másik fele a szokásos módon járt el - tehát csak a kötelező kontrollon vett részt-, így a megszokott ellátásban részesült.

A helyes vérnyomásmérés menete
Hogy mérjük helyesen otthon a vérnyomásunkat? Fotó: 123rf

A tanulmányból kiderült, hogy azok, akik rendszeresen mérték a vérnyomásukat és konzultáltak az orvosaikkal, 72 százalékban tudták kontroll alatt tartani a hipertóniájukat, míg a másik csoportnak ez csupán az 57 százalékáról volt elmondható.

A The Centers for Disease Control and Prevention közleménye szerint az otthoni vérnyomásmérés nem csak a kezelés során fontos, hanem azért is, mert az USA-ban 3 emberből egy hipertóniás, és a felük nincs semmilyen ellenőrzés alatt, többek között azért, mert nem is tudnak az állapotukról.

A helyes vérnyomásmérés

  • Bármely napszakban meg lehet mérni a vérnyomást - éjszaka, az alvást megszakítva természetesen nem - , csak mindig jegyezze fel ennek időpontját!
  • Ha azt találta, hogy az érték 140/90 Hgmm, vagy még ennél is magasabb, 1 perc szünet után mérje meg még egyszer, majd még egy perc múlva, harmadszor is a tenziót, és jegyezze fel, a pulzusszámmal együtt! Ha három különböző (más napokon) alkalommal, a fenti módon magas értéket mért, az a hipertónia diagnózisát jelenti.
  • Szakszerűen a vérnyomást mindkét karon, fekve, ülve, állva, illetve a lábon is meg kell mérni.
  • Vérnyomásmérőjének olvassa el alaposan a használati utasítását, ha nem boldogul, vigye be orvosához, kérje meg, mutassa meg a helyes használatot!
  • A vérnyomást otthon kényelmes ülő helyzetben, 5-10 perc pihenés után mérje, a fent leírt módon (1-1 percenként legalább 3 mérés összesen)
  • A kar legyen alátámasztva, a felkar legyen szabadon, ne szorítsa el a feltűrt pulóver, vagy az ingujj. Ne mozgassa közben a karját, és ne nézze a vérnyomásmérő kijelzőjét, azon izgulva: "mennyi lesz?"
  • Lehetőleg mandzsettás automata, félautomata készüléket válasszon, mivel a csuklómérők pontatlanabbak
  • Ha van még kérdése, a mérés szabályaival kapcsolatban kérdezze háziorvosát vagy asszisztensét!

Forrás: Trombózisközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!