A horkolás a szájgaratban jön létre, ami nem más, mint az orrüreg, a szájüreg és a gége által határolt terület, egy elölről nyitott, csontok által nem merevített izmos "cső". Normál esetben ez a cső rugalmasan tágul, az izmok biztosítják a légutak nyitva tartását, a szabad levegőáramlást és a normális légzést.
Alvás közben a garat átmérőjét az úgynevezett belégzési reflexek szabályozzák. Az alvásfázisok közti átmenetekben azonban a reflexek gyengülnek, illetve hiányoznak, a légúti keresztmetszet leszűkül, ezért a beáramló levegő mennyisége megnő és felgyorsul. Ez a gyors levegő a lágyszájpad, a nyelvcsap és a garatívek zajos vibrációját - azaz a horkolást - okozza.
A horkolás kezelése
Hihetetlen tárháza van a horkoláscsillapító szereknek, kezeléseknek, komoly beavatkozásoknak, előbb azonban azt kell tisztázni, hogy mi lehet a horkolás kiváltó oka, valamint elkülöníteni a veszélytelen horkolást a súlyos következményekkel járó alvási légzéskimaradástól.
A kezelések első lépcsője a helyes életmód: dohányzás abbahagyása, az ideális testsúly elérése. A nyugtatók elhagyása, az alvás pozíciójának változtatása (oldalt illetve megemelt felsőtesttel) további lépés a horkolás megszüntetésében. Alkoholos állapotban is jobban horkol az ember, hiszen a garatfal feszességét fenntartó izmok lazábbak, ugyanilyen hatása van az altatóknak, nyugtatóknak is.
A fül-orr-gégész választ ad az anatómiai elváltozásokra, és ha szükséges, elvégzi a műtéteket: a megnagyobbodott orrkagyló-lágyszájpad-nyelvgyök kisebbé tétele, orrsövényműtét, fogak-harapás rendbe tétele. Segíthetnek a gyógyszerek, az orrlégzést javító orrspray vagy orrtapasz, a szájspray-k, melyek síkosító bevonatot képeznek a torokban, ami csillapítja a horkolás hangját, valamint a segédeszközök, pl. a harapást emelő sín vagy a túlságosan laza lágyszájpad merevítése.
Hiba azonban azt hinni, hogy a horkolást mindenféleképpen meg kell szüntetni. A horkolás nem fárasztó (legalábbis a horkolónak) és nem veszélyes az egészségre.
Ami nem horkolás
A technika fejlődésének köszönhetően behatóan van mód tanulmányozni a horkolást, így derült fény arra, hogy a horkolók között lényegesen gyakoribb az alvási apnoe szindróma előfordulása, azaz a vizsgált betegek közül sokaknál hosszabb légzéskimaradást észleltek.
Az alvási apnoe lényege, hogy alvás közben kórosan hosszú (10 másodpercnél hosszabb, óránként több, mint 5 alkalommal) légzésszünetek alakulnak ki. Ennek következtében memóriazavarok, ingerlékenység, napközbeni aluszékonyság, fejfájás, csökkent libidó, szív- és érrendszeri betegségek (magas vérnyomás, cukorbetegség, szívritmuszavarok, szívelégtelenség, stroke) alakulhatnak ki.
A rendellenes alvási légzésben szenvedők a tünetek megjelenésére figyelhetnek fel (ingerlékenység, fejfájás, memóriazavar, fáradtság), valamint a velük alvó figyelmeztetheti őket a légzéskimaradásra. A horkolás ugyanis a horkolót egyáltalán nem fárasztja, nem is ébred fel, ellentétben az alvási légzéskimaradásra, amire felébred a beteg, bár általában rögtön visszaalszik, így reggel nem fog emlékezni a pillanatnyi ébredésre.
Biztos diagnózis csak egy egész éjjelen át tartó, alváslaboratóriumban történő megfigyelés után készülhet, mert ilyenkor derül fény a légzés gyakori megszakadására és a vér oxigén szintjének csökkenésére.
Gyógyító eljárások légzéskimaradás esetén
Az egyik leghatékonyabb az úgynevezett CPAP, azaz a Continuous Positive Airway Pressure (Folyamatos Pozitív Légnyomás). Ez az eljárás levegőt szállít a légutakba egy különlegesen kiképzett orrmaszkon keresztül, ami egy pumpaként működő géphez csatlakozik. A maszk nem lélegzik a páciens helyett; a levegő áramlása elegendő nyomást biztosít ahhoz, hogy a légutakat szabadon tartsa alvás közben. A készülék által fenntartott légnyomás állandó mértékű és folyamatos, de hátránya, hogy csak az alkalmazása alatt múlnak el a tünetek, ha abbahagyják vagy helytelenül használják, akkor visszajön a betegség.
Az erős tünetektől szenvedő betegek általában sokkal jobban érzik magukat a CPAP-kezelés megkezdése után, amelynek azonban lehetnek néhány esetben mellékhatásai is. Ilyen például az orrnyálkahártya kiszáradása és megdagadása, a bőr irritációja, a gyomor puffadása, égető érzés a szemben, valamint a fejfájás. A mellékhatások észlelése esetén alvásgyógyszer-szakértőhöz kell fordulni, aki segít a tünetek enyhítésében.
Egy másik eszköz, amivel kezelni lehet ezt a betegséget, egy szájba helyezendő betét. Az egyedileg méretre szabott kis készülék segít utat adni a levegőnek, így akadálymentes lesz a légzés. Az orvos vagy fogtechnikus segítsége nagyon fontos abban, hogy az ember megfelelően illeszkedő készüléket viseljen, mert így sok mellékhatástól meg lehet szabadulni.
A műtétek során legtöbbször az orr- és garatmandulákat távolítják el, az úgynevezett UPPP (Uvulopalatopharyngoplasztika) nevű műtét során eltávolítják a mandulákat és a nyelvcsapot, azaz a szájpadlás hátsó lágy részének kis nyúlványát. Nagyon súlyos esetekben végeznek továbbá egy tracheosztómia nevű műtétet is, amikor egy nyílást hoznak létre a légcsövön, amelybe egy csövet helyeznek. A levegő ezen a csövön keresztül tud akadálytalanul áramlani a tüdőbe, így elkerüli a garatban lévő légúti akadályt.
Amennyiben a légzéskimaradás mögött központi idegrendszeri eltérés is van, úgy javasolt alvás közben légzést segítő úgynevezett CPAP készüléket használni. A terápia lényege, hogy egy kisméretű orrmaszkon keresztül minimális túlnyomással levegőt fújunk a garatba, amely a meggyengült izomzatot, belülről megtámasztja, kipárnázza.
