Ferenc pápa állapota javul: normális a tüdőgyulladás lefolyása

Ferenc pápa állapota az utóbbi huszonnégy órában további, enyhe javulást mutat – olvasható a Gemelli-klinika orvosi közleményében, amelyet a Szentszék tett közzé szerda este.

Az utóbbi napokban megállapított enyhe veseelégtelenség már nem áll fenn. A mellkasi CT-vizsgálat, amelyet kedd este végeztek el, a tüdőgyulladás „normális lefolyását” mutatta. A vérvizsgálatok értékei megerősítették a már kedden is tapasztalt javulást.

Ferenc pápának továbbra is magas áramlású oxigénre van szüksége, szerdán sem volt asztmás légzési rohama. Légzési fizioterápiás kezelésben részesül. Az enyhe javulás ellenére az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásokba a pápa egészségi állapotának alakulását illetően.

A Szentszék napközben közölte, hogy Ferenc pápa hosszabb ideig karosszékben ült és dolgozott, a többi között iratokat olvasott át és négy érsek kinevezését írta alá. A Gemelli-klinika előcsarnokában misét mutattak be, amelyen a pápa orvosai is részt vettek. A kórház udvarán álló II. János Pál szobornál, amely szabadtéri oltárrá változott, hétfő óta minden délután imádkoznak.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat, egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?