Allergia és orrdugulás: 10 tipp a megkönnyebbülésért (x)

Az allergia, illetve az ezzel együtt tünetként jelentkező orrdugulás sajnos népbetegség Magyarországon, hiszen százezrek, milliók életét nehezíti meg.

A kiváló okot nem mindig lehet megszüntetni, a vele járó kellemetlenségekkel szemben azonban védekezhetünk. Mutatunk tíz tippet, ami segít majd, hogy megkönnyebbüljön és gyógyuljon a testünk!

Fotó: Getty Images

Azzal kezdenénk, hogy mielőtt gyógymódok után kutatunk, érdemes biztosra menni, hogy valóban allergiások vagyunk-e, illetve ha igen, akkor pontosan mire. Ezt a modern allergiatesztek már szinte hiba nélkül kimutatják, majd ha ez megvan, akkor, ha szükséges, el lehet kezdeni az életünk átalakítását, amíg pedig ez nem sikerül, a tünetek kezelését. Mutatjuk a tippjeinket!

Mutatjuk a tippjeinket!

Figyelj az allergénekre
Ha megvan az ítélet, és kimondják rólunk, hogy allergiások vagyunk, akkor ezt követően az élet nagy része arról szól majd, hogyan tudjuk a lehető legmesszebb elkerülni a kiváltó okot, legyen az akár a pollen, akár a por, akár az állatszőr. Ha az allergéneket tudatosan elkerüljük, már azzal hatalmasat lépünk a későbbi tünetmentesség felé.

Pihenés
Minden betegségre igaz, hogy ha rosszul érezzük magunkat, akkor elsősorban a pihenés a kulcs! Az allergiás reakciók megjelenésén is javíthat egy huzamosabb idejű fekvés vagy alvás, ha pedig egész nap pörgünk, nem veszünk tudomást a helyzetünkről, akkor az ellentétes reakciót válthat ki a szervezetünkből.

Hidratálás
Mindig fogyassz megfelelő mennyiségű folyadékot, hogy a nyálkahártya hidratált maradjon. Ez segíti a helyes működésben, így könnyebben tud védekezni az olyan helyzetekben is, mint az allergiás reakciók kezelése, mérséklése.

Orrspray használata
Igen, az orrspray az allergiásoknak is teli találat, hiszen ezek a készítmények alapvetően a tünetet kezelik, azaz megnyugtatják az orrnyálkahártyát. Ettől még allergiás marad az ember, csak sokkal kevésbé tüsszög, köhög. Az orrspray használata szigorúan kúraszerűen ajánlott, hiszen a túl sok és túl rendszeres spriccelés hátrányos lehet. Ha szeretnél ennél is többet megtudni a témáról, itt megtalálod hozzá az infókat: https://www.otrivin.hu/jobb-kozerzet/az-orrspray-hasznalata.html

Sóoldatos orrmosás
Ez szinte minden orrüreget érintő betegség esetén kiváló ötlet. Ha megszereztük a megfelelő sóoldalot a gyógyszertárban, akkor már csak meleg víz kell, hogy elkezdhessük a mosást. Készüljünk fel, ez nem feltétlenül kellemes érzés, viszont annál hatásosabb! A mosás után megkönnyebbül az orrnyálkahártyánk, és lesz egy nyugodtabb időszakunk.

Ha további tanácsokra lenne szükséged

  1.  Antihisztaminok alkalmazása. Az allergiás reakciók csökkentésére szolgáló antihisztaminok alkalmazása is beválhat. Ezek általában vény nélkül kapható készítmények, amelyek enyhítik az allergia tüneteit. Rossz hír, hogy sajnos nem minden esetben hatásosak, így nem is válnak be minden allergiás számára.
  2.  Figyeljük a híreket! Elsőre bagatell tanácsnak tűnik, mégis érdemes komolyan venni: mindig figyeljük az allergiaszezonról szóló híreket! Ha képben vagyunk, például azzal, hogy a levegőben mekkora a pollen koncentrációja, felkészültebben tudunk nekivágni a napunknak. Ha teheted, próbálj otthon maradni a magas pollenkoncentráció időszakában. A Nemzeti Népegészségügyi Központ weboldalán mindig találsz hasznos tanácsokat az allergia kezelésére.
  3.  Gyógyteák használata. A mentatea és a kamillatea megváltást jelenthet az allergiásoknak, hiszen ezek a természet ajándékaiként gyulladáscsökkentő hatásúak, így segíthetnek megkönnyebbülni az orrdugulás során. A kortyolgatásuk is hasznos, ám a gőzölés a legjobb kihasználása a teák erejének.
  4.  Bízz az orvosban! Ha súlyosak a tünetek, és már megkeseríti a mindennapjaidat az allergia, érdemes orvoshoz fordulni. A házi praktikák egy darabig hasznosak, ám mindenre ezek sem jelenthetnek megoldást. 
  5. Nézd át az étrendedet! Az allergiások számára a megfelelő étrend kialakítása is fontos. Olvass utána, hogy milyen élelmiszerek segíthetnek az allergiák kezelésében, illetve a gyulladás enyhítésében, majd emeld be ezeket a napi szintű táplálkozásodba.

A szöveg a Haleon együttműködésével készült.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +1 °C

A nyugaton lévő zártabb felhőzet kissé kelet felé terjed, miközben lassan szakadozik, gomolyosodik, emellett másutt is az időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon nagy területen kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések a délkeleti, keleti szelet.A hőmérséklet délután 14, 19, késő este 4, 12 fok között alakul. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!
kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!