A krónikus obstruktív tüdőbetegség kezelése

Októbertől Magyarországon is elérhető az új gyógyszer, amely már a betegség kezdeti stádiumától jelentősebb életminőség- és légzésfunkció-javulást eredményez, mint a korábban alkalmazott terápiák.

A dohányzás egyik súlyos, közvetlen következménye a COPD, vagyis a krónikus obstruktív tüdőbetegség (a világszerte használt rövidítés a betegség angol elnevezéséből: Chronic Obstructive Pulmonary Disease származik). Nem múló köhögéssel, köpettermeléssel, krákogással, sípoló vagy nehézlégzéssel, légszomjjal jár, és az esetek 85-90 százalékában minden kétséget kizáróan a dohányfüst ártalmaira vezethető vissza.

A légzés problémáival összefüggő nehézségek kezdetben jellemzően testi igénybevétel esetén tapasztalhatók, ám a betegség előrehaladtával nyugalomi állapotban is felléphetnek. Mindezek a panaszok tulajdonképpen két tünetcsoport: a krónikus hörghurut (bronchitis) és a tüdőtágulás (emfizéma) egyidejű megjelenését takarják: a krónikus hörghurut a légutak hörgőinek beszűkülésével és fokozott váladékképződéssel jár, a tüdőtágulás pedig a tüdőhólyagocskák folyamatos összeolvadását előidéző pusztulása, amelynek során a légzőfelület csökken, a tüdő rugalmatlanná válik.

Ha nem múló köhögés vagy nehézlégzés gyötri, mihamarabb forduljon orvoshoz

Mivel a COPD progresszív betegség, az említett tünetek jelentkezésekor tanácsos mielőbb orvoshoz fordulni. A betegség diagnózisa szerencsére nem jelenti a világ végét: a legtöbb érintett a betegség enyhébb formájában szenved, és a dohányzás abbahagyása elegendő lehet ahhoz, hogy állapotát karbantartsa. Súlyosabb esetekben hatékony terápiás megoldások léteznek a tünetek csillapítására - jobb esetben akár a tünetmentesség is elérhető -, valamint a komolyabb szövődmények megelőzésére, így áttételesen a megszokott aktivitási szint megőrzésére, de természetesen mindezek szintén kizárólag a dohányzásról való leszokás mellett lehetnek eredményesek.

A kezelés legelső és elengedhetetlen lépése tehát abbahagyni a dohányzást. A leszokáshoz az erős nikotinfüggőknek támogatásra lehet szükségük: ha közéjük tartozunk, beszéljük meg kezelőorvosunkkal, milyen, a leszokást segítő megoldások, programok állnak rendelkezésünkre. Emellett kerülhet sor a légzésfunkció javítását szolgáló terápiák alkalmazására.

Jó hír, hogy idehaza az OEP nemrégiben új szereket fogadott be a COPD fenntartó kezelésére: atámogatással elérhető készítmények újdonsága, hogy már a betegség kezdeti stádiumától sokkal jelentősebb életminőség- és légzésfunkció-javulást eredményeznek, mint a korábban alkalmazott eljárások. Az új szerek a COPD fenntartó terápiáját ötvözik egyedi és gyors hatáskezdettel rendelkező, hosszú hatástartamú béta2-agonistával: ez utóbbi szert a légszomj, a fulladás megszüntetésére használják. Az újabb, innovatív adagolók a hatóanyagot finom permet formájában, egy speciális inhalátor segítségével kipermetezik, így a betegnek csupán természetesen kell lélegeznie ahhoz, hogy a gyógyszer közvetlenül a tüdőbe jusson.

Az új gyógyszereket már több mint 20 európai uniós országban, valamint az USA-ban, Kanadában és Ausztráliában is sikerrel alkalmazzák a COPD-s betegek kezelésére; a klinikai hatásvizsgálatok szerint alkalmazásával a korábbi kezelési eljárásokhoz képest jelentős javulás érhető el a légzésfunkció, a légszomj, valamint az életminőség tekintetében, és kevesebb alkalommal szükséges rohamoldó kezelés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.