A hevített dohánytermékek is károsak

Az úgynevezett hevített dohánytermékek is tartalmazzák azokat a káros anyagokat, amelyeket a normál cigaretta, csak más arányban - hívta fel a figyelmet Kovács Gábor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium tüdőgyógyászati tagozatának vezetője.

A hevített dohánytermékeket egy speciális eszköz 300-350 Celsius-fokra melegíti fel, így a dohány nem ég, hanem párolog. Azonban ebben az esetben is számolni kell a kátránnyal.

hevített dohánytermék, dohányzás, dohányzás ártalmai,
A hevített dohánytermék sem jobb a hagyományos cigarettánál.

A fiatalok körében népszerű

A dohányzás így károsítja a szervezetet - kattintson!

Magyarországon több mint egymillió ember halt meg a dohányzás miatt 1990 óta. Miközben a fejlett világban folyamatosan csökken a dohányosok aránya, a fiatalok körében meredeken növekszik a dohánytermékek népszerűsége. 2014-ben a 25 év alattiak 25 százaléka, 2017-ban pedig már 39 százaléka használt valamilyen dohányterméket - emelte ki Joó Tamás egészségügyi közgazdász. A problémát súlyosbítja, hogy az új típusú dohánytermékek - mint az elektromos és a hevített cigaretta - a fiatalok körében rendkívül gyorsan terjednek.

Küzdenek az e-cigi ellen

Az elektromos cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell a használatát - írta nyáron megjelent jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A világszervezetnek ez már hetedik jelentése volt, amely a "globális dohányzási járványról" szólt. A szakértők úgy vélik, az elektromos cigaretták és a hevített dohánytermékek nem segítik a daganatos betegségek elleni harcot, és azoknak sem ajánlják ezeket az eszközöket, akik le akarnak szokni a dohányzásról.

Nem szabad bízni a dohányvállalatok állításaiban, az új termékek fejlesztésének egyedüli célja, hogy a dohánycégek kiterjeszthessék piacaikat. Semmilyen különbség nincs a cigaretta és a hevített dohánytermékek között - figyelmeztet a WHO.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!