Vakoknak segít egy új találmány

A vak, illetve a látásukban korlátozott zenészek életét változtathatja meg az új eszköz, amelyet Nagy-Britanniában fejlesztettek ki.

Forradalmi ötlet

"Tapintható" karmesteri pálcát fejlesztettek ki a vak zenekari zenészek számára Angliában. A pálca olyan szenzorokkal rendelkezik, amelyek az apró mozgásokat is észlelik, az általuk küldött rádiójeleket pedig a zenészek csuklójára vagy bokájára erősített vibráló eszközök érzékelik majd. A karmester által jelzett ütemet és dinamikát a különböző fajtájú és intenzitású rezgésekből tudják majd dekódolni a látássérült zenészek.

A tapintható pálcából egyelőre egy prototípus készült, amelyet zenészekkel tesztelnek. Fejlesztése még folyamatban van, a tervező reményei szerint viszont 2020-ban már megvásárolható vagy bérelhető lesz az eszköz.

hegedű, hegedűművész, zenész, zenekar, vak, látássérült
Az új eszközzel a látássérült hegedűművészeknek is könnyebb dolguk lesz (Fotó: 123rf)

Jó tapasztalatok

Abie Baker hegedűművész gyerekkorában vakult meg szürkehályogműtét következtében. Ezzel az eszközzel magabiztosan tudja elkezdeni a játékot ugyanabban a pillanatban, mint zenésztársai. "Korábban a körülöttünk hallható zajokra kellett támaszkodnom. A hegedűszekcióban ülve azt hallgattam , a többiek mikor emelik fel a hangszerüket, és csak nagyjából tudtam tippelni, mikor kell játszanom. Most csak érzek egy rezgést vagy kettőt, és abból tudom, hogy mikor kell belépnem" - magyarázta a zenész.

Kevin Satizabal szólózongoristának korábban a karmesterhez közel kellett ülnie, és figyelni a lélegzetét, hogy tudja, mikor kezdjen. "De ha egy nagyzenekar közepén ülsz és mérföldekre vagy a karmestertől, akkor nagyon nehéz egy ilyen információt kiszűrni. Egy ilyen műszer gyakorlatilag hozzákapcsol a karmester mozdulataihoz" - emelte ki. A fejlesztésnek köszönhetően a zenekaroknak többé nem lehet kifogásuk a látássérült zenész alkalmazására. A technológia már lehetővé teszi, hogy ők is szerves részei lehessnek a zenekarnak.

Az eszközt Vahakn Matossian brit tervező fejlesztette ki. Munkájában az apja, Rolf Gehlhaar karmester által 2017-ben tervezett Beat Buzz karmesteri pálca inspirálta. Matossian egyébként egy olyan szervezet tagja, amely testi fogyatékossággal élő emberek számára kutat, fejleszt és tervez magas minőségű hangszereket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!