Nyaralás kontaktlencsével?

Praktikussága, kényelmessége miatt sokan választják a kontaktlencsét - nyárra is ideális, és a tévhitekkel ellentétben fürdeni, úszni is lehet benne. Összeszedtünk néhány tanácsot, hogy biztosan ne legyenek gondok!

Utazáskor érdemes napi kontaktlencsét választani, amit este, lefekvéskor egyszerűen kidobhatunk. Így nem kell fertőtlenítővel, tartóval vacakolni (azért érdemes egy kis üveggel vinni magunkkal tartalékba). A napi lencséből mindig többet vigyünk, mint ahány napra utazunk, mert előfordulhat, hogy a felfröccsenő víz kimossa azt a szemből!

Óvatosan a vízben!

A kontaktlencsének árt a sós tengervíz és a medencék klóros vize is, ráadásul a vízből egyébként is apró, fertőzéseket is okozó szemcsék tapadhatnak a lencsére. Ezért érdemes a nyaralás során nagyon körültekintően tisztítani a kontaktlencsét vagy napi cseréjű kontaktlencsét használni. Ha úszni szeretnénk, feltétlenül viseljünk úszószemüveget, hogy minimalizáljuk a víz érintkezésének a veszélyét a kontaktlencsével és lehetőleg kerüljük a pezsgőfürdőt!

Válasszunk tudatosan kontaktlencsét, ha nyaralni készülünk
Válasszunk tudatosan kontaktlencsét, ha nyaralni készülünk. Fotó: iStock

Fényvédelem és kontaktlencse

Használjunk vízálló fényvédő krémet! Ha ugyanis a fényvédő krém a szemünkbe kerül, akkor az kifejezetten csípheti, marhatja azt, ráadásul rá is ragad a lencsére. A vízálló fényvédő krémnél ettől nem kell tartanunk, hiszen az nem "olvad le" a nagy melegben a bőrünkről.

Mindenképpen viseljünk napszemüveget, nemcsak azért, mert az UV-sugárzástól óv, hanem azért is, mert a szemüveg megvédi a szemünket attól, hogy por vagy pollen kerüljön a szemünkbe!

A szemcseppet se felejtsük!

Mindig legyen nálunk szemcsepp, amivel visszanedvesíthetjük a szemünket. A meleg és száraz idő, a légkondicionálók és ventilátorok használata miatt fokozódik a könnyfilm párolgása, emiatt könnyen kiszáradhat a szemünk. Ilyenkor minden egyes pislogás fájdalommal, irritációval járhat, a kontaktlencse szúrhat, viszketést okozhat - ha pedig dörzsöljük a szemünket, csak tovább fokozzuk a panaszokat!

Kritikus időszak a nyár

Miért érdemes óvatosnak lenni a kontaktlencse használatával, különösen nyaralás alatt? A tönkrement lencse, amin felgyülemlettek a káros anyagok, kórokozók, nem engedi az alatta lévő szaruhártyát "lélegezni". A felrakódott só, esetleges szennyeződések karcolhatják a szaruhártya felszínét, finom sebeket, hámhiányt okozva. Az oxigénhiányos helyzetben a sebek sokkal nehezebben gyógyulnak. A szaruhártyán olyan hámsérülések alakulhatnak ki, melyek nagyon nehezen gyógyulnak és komoly kellemetlenségeket okozhatnak! A betegséget külföldön még nehezebb gyógyítani, és időnként maradandó következményei is lehetnek a hámsérüléseknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!