Meglepő tények a színekről

Tudta, hogy egyes afrikai országokban a kéket és a zöldet ugyanazon szín árnyalatainak tartják, de az oroszoknál a kéken belül is megkülönböztetnek színeket?

A "tiszta" fény

Akadémikusok évszázadokon át úgy gondolták, hogy a színes fény a fehér vagy "tiszta" fény módosult változata. Isaac Newton az 1660-as években bizonyította be, hogy a fehér fény az összes többi színű fény kombinációjából tevődik össze.

Így állnak össze a színek

A színt a fény és az elektronok kölcsönhatása határozza meg. Azt pedig, hogy pontosan milyen interakció felelős az egyes színekért, nem is olyan egyszerű feladat meghatározni, lévén hogy 15-féle mechanizmusról tudnak a kutatók.

Hogyan látjuk a színeket? Rózsapiros, égszínkék, halványsárga, padlizsánlila - nemcsak a fantáziánkon múlik, hogy milyen színeket érzékelünk magunk körül. Milyen fiziológiai és biológiai folyamatok zajlanak le a szervezetünkben, mikor színeset látunk? Kattintson a válaszért!

3500 éves ételszínezék

A színeket régóta használják módosító anyagokként is, például az ételszínezés legalább 3500 éves múltra tekint vissza - akkoriban az ókori egyiptomiak például bor és más színezőanyagok hozzáadásával készítettek cukorkákat, hogy azok még étvágygerjesztőbbnek tűnjenek.

A sárga színű tej az eredeti?

A 18. század közepén az amerikaiak annyira hozzá voltak szokva a sárga színű tejhez - az ólom-kromáttól volt ilyen színe, amellyel a vízzel hígított tejeket színezték -, hogy nem akartak "normál" fehér színű tejet inni, mondván, hogy az biztosan színezett.

A kék és a zöld ugyanaz a szín

Számos nyelvben, például több afrikai törzsi nyelvben a kéket és a zöldet egy és ugyanazon szín különböző árnyalataiként emlegetik. Az oroszoknál viszont a világos- és a sötétkék is két különböző színnek számít.

A színeket bizonyos kultúrák máshogy érzékelik
A színeket bizonyos kultúrák máshogy érzékelik

A színeket így látjuk

A nyelvek különbözőek, az emberi test működése viszont ugyanolyan. Az emberi szem trikromatikus látással rendelkezik, vagyis csak három színt látunk : a vöröset, a zöldet és a kéket. A teljes percepció az agyban történik. Például ha a szemünk sok vöröset és zöldet lát, de kevés kéket, akkor agyunk úgy érzékeli, sárga színt látunk.

A vér ezért sötétvörös...

A szín kémiai reakciók hatására is megváltozhat. Például ha a vörösvértestekben lévő hemoglobin oxigént veszít, a vérnek kékes árnyalata lehet. De a testünkön átfolyó vért összességében sötétvörösnek látjuk, a különböző oxigénszinttel rendelkező hemoglobin-összetétel miatt.

... de akár zöld színű is lehet?

A kék vér tehát csak egy mítosz, sötétzöld viszont tényleg lehet a vér! 2005-ben egy kanadai férfi túl sok gyógyszert vett be migrén ellen, és a pirulákban található kénatomok reakcióba léptek a hemoglobinnal. Ilyesmi általában csak holttesteknél történik.

Forrás: Discover Magazine

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!