Ami igaz, az igaz
A nátrium-klorid, azaz a konyhasó nélkülözhetetlen szervezetünk számára. Aki valóban nyalogatta már a sebeit, és nem csak átvitt értelemben, az tudja, hogy vérünk enyhén sós, pontosan annyira, mint a 0,9%-os fiziológiás sóoldat, és hasonló, mint a könny vagy netán a műkönny. Szervezetünknek tehát mindenképpen szüksége van annyi sóra, hogy a sejtek ideális sókoncentrációjú környezetben végezhessék a dolgukat.
Ezt a koncentrációt a szervezet mindenképpen igyekszik állandóan biztosítani. Ezért izzadáskor nem csak vizet, hanem sót is veszítünk, s ha az elvesztett folyadékot csupán vízivással próbáljuk pótolni, szomjúságérzetünket nem tudjuk igazán csillapítani.
A só- és vízháztartás szabályozásában a vesék és a bőr kiválasztó működésének jut főszerep. A só- illetve vízhiányt vagy épp a többletet szükség szerint a só- és víz-visszatartással vagy fokozott kiválasztásukkal lehet kiküszöbölni.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Az is tény, hogy a só vizet köt meg, és a többlet sófogyasztás átmenetileg többletmennyiségű vízivásra kényszeríthet, ami a vér össztérfogatát emelheti. Ennél fogva a só valóban befolyásolja a vérnyomást, azonban az elfogyasztott só önmagában korántsem olyan drasztikusan és tartósan, mint ahogy ezt eddig sejtették.
Vérnyomás-felelősök
A vérnyomást befolyásoló tényezők között tehát a só csak egy a sok közül. Kétségtelen, hogy segíthet a sóbevitel csökkentése a vérnyomás rendezésében. Egyes adatok szerint a magasvérnyomásban szenvedő betegek mintegy 15-30 százalékánál van áldásos hatása a sófogyasztás csökkentésének. Téves volna azonban mindenkit szigorú sószegény diétára ítélni. A Bonni Egyetem professzora, Dr. Stumpe vizsgálatai is azt erősítik meg, hogy önmagában a sóspórolás nem tesz egészségesebbé és hosszabb életűvé. Sőt, állítása szerint, míg a sok só csak keveseknek árt, a túl kevés viszont sokaknak, s pont a szív- és érrendszeri betegségek előidézésében ludas.
Testünknek igen is szüksége van a napi sóadagjára, nem véletlenül tartották eleink oly nagy becsben a sóbányákat és a szárazföldi sólelőhelyeket. A napi ajánlott bevitel 3-4 és 6-10 gramm között ingadozik, attól függően, hogy melyik szakcikkbe botlunk, és melyik szakértőt kérdezzük. Nem túl tágak ezek a határok?
Annak, aki patikamérlegen akarja kimérni, annak bizonyára, a többség viszont minden bizonnyal érzésre sóz, eszik és iszik, ezért igyekszünk valamilyen a napi gyakorlatban is kivitelezhető jótanáccsal szolgálni. Lássuk hát tovább!
Sóérzékeny és sórezisztens
Az embereket nagyjából három csoportra lehet osztani attól függően, miként változik vérnyomásuk a kisebb sóbevitel nyomán. Az embereknek mindössze egyötöde reagál a sómegvonásra vérnyomáscsökkenéssel, majdnem kereken kétharmaduknál semmi változás nem mutatkozik - ők a sórezisztensek -, s alig vannak kevesebben, mint az első csoport, akiknél viszont kifejezetten nő a vérnyomás a csökkentett sóbevitelre. Ez azért lehetséges, mert - akárcsak a szervezet legtöbb élettani folyamata - ez sem az egyszerű egyenes arányosság szabályai szerint működik, hanem összetett, sokszoros visszacsatolásos - ún. feedback - szabályzókörök segítségével.
A normálistól eltérő és egészségi kockázatot jelentő vérnyomásértékek tehát általában azt jelentik, hogy a bonyolult szabályozásban van a hiba. Így előfordulhat, hogy a bevitt sómennyiség megváltoztatása ellenére a szabályzórendszer makacsul ragaszkodik az általa beállított rossz értékhez, illetve értékei másképp alakulnak, mint várnánk.
Természetesen az orvos feladata, hogy erre gondolva állítsa be a diétát, de a laikus páciens is tehet egy próbát. Nem csak a puding próbája az, hogy megeszik, valamennyi diétára is igaz ez. Három-négy hetes, következetesen betartott étrend után ellenőrizni kell az eredményt: az történt-e, amit vártunk és kívántunk.
Ha ugyanis nem, akkor nem szabad vak hittel folytatni, változtatni kell. Ennek mikéntjére - ideális esetben - megint csak az orvos tesz javaslatot. Bizony a gyógyulás csak az orvos és beteg közös munkájának gyümölcse lehet.
A sószegénység eredete
Az ízetlen ételek kora egy 1972-es kísérlettel vette kezdetét. Az amerikai Lewis Dahl erősen sós eledellel traktálta patkányait, amik azután elég hamar el is pusztultak, többek között a szerzett magasvérnyomás folyományaként. A rémes hír szárnyra kelt, nem vitte azonban magával azt két korántsem mellékes információt, hogy a ma Dahl-patkánynak nevezett rágcsálók pont egy sóra érzékeny törzsből származtak, és hogy az általuk elfogyasztott mennyiséget az emberi méretekre átszámolva csaknem félkilós napi mennyiséget kapunk. Márpedig ha ennyit kellene lenyomni a torkunkon, aligha kisebb bajunk is nagyobb volna, mint az abnormális vérnyomás.
Az ellenpróba
A következő komoly tanulmány a 80-as években készült. Az Intersalt névre keresztelt vizsgálat nem igazolta a feltevést, hogy a több só vérnyomást emel, csupán néhány népességcsoportnál. Igaz, az Amazonas vidékén élő yanomami indiánok például sószegény étkeket esznek, és bizony nem is ismerik a magasvérnyomást, de más civilizációs "vívmányt" sem: a központi fűtés és a szupermarket éppoly ismeretlen számukra, mint a stressz, a túlsúly és még sorolhatnánk. Az eredmények tehát sok mindenből adódhatnak.
Használhatóbb eredményt hoztak azok a tanulmányok, amelyek a sóbevitel drasztikus csökkentésének hatását nézték a vérnyomásra. Egyértelműen kiderült, hogy a napi 10 gramm helyetti 4 gramm bevitel általában csak oly csekély vérnyomáscsökkenést idéz elő, ami jó, ha az otthon használatos vérnyomásmérőkkel kiderül.
Dr. Niels A. Graudal, skandináv orvos igazán gondosan körülnézett a szakirodalomban, és összesítette az ilyen irányú kutatások eredményeit, hiszen csupán egy-két kísérlet nem adhat hiteles tanulságokat. Munkája nyomán bebizonyosodott, hogy az erősen sószegény diéta a magasvérnyomásos betegeknél átlagosan mindössze 3,7/0,9 Hgmm-rel csökkenti a szisztolés/diasztolés értékeket, egészségeseknél a hatás még kisebb1,2/0,26. Megéri mindössze ennyiért ízetlen ételeken nyammogni? Mert a mértékletesség mindenképpen ajánlott, az elsózás is megöli az ízt, de a normális sózás ki is emeli azokat.
Mielőtt átesnénk a ló (bármelyik) túloldalára...
A sóérzékenyek számára továbbra is hasznos lehet a sószegény diéta. Az 1990-es évek óta ismert, hogy nekik segít a kevesebb só, mindazonáltal a gyógyszereket nem nélkülözhetik. A már említett 3-4 hetes próbadiétával és rendszeres vérnyomásmérésekkel a jó háziorvos segít lefülelni a sóérzékenységet.
Arra is érdemes figyelni, hogy az összes bevitt sóba a tartósítószerek nátriumsói is beleszámítanak, jelentőségét azonban valószínűleg túlbecsülték, mivel a szervezet ezt jól tudja, az egészséges szabályzórendszert nem kell külön figyelmeztetni rá.
Utoljára még érdemes szólni az idősek minimális sóbeviteléről. ők ugyanis a kevés só mellé kevés folyadékot fogyasztva hajlamosak a kiszáradásra. Egy külföldi kórházi adatokra alapuló vizsgálódás során véletlenül kiderült, hogy a különböző okokból beszállított idős páciensek csaknem harmadának vérében túl kevés volt a nátrium, s ez hozzájárulhat a mentális képességek hanyatlásához.
Egy-egy csipet sóra vágyni tehát nem bűn!
Legjobban: