Árulkodó vérzékenység

Évtizedekkel ezelőtt hetekbe, hónapokba telt, mire egy kúszó-mászó, apró sérüléseket szerző babánál fölismerték a hemofíliát. Ma már rutinszerűen állítják föl a diagnózist a születéskor, sőt ismert kockázat esetén már a világrajövetel előtt.

Míg régebben a hemofíliát nehezebben diagnosztizálták, ma már gyakorlatilag a baba születésekor, vagy akár azt megelőzően felfedezik. Keszthelyi Zoltán, a Magyar Hemofília Egyesület elnöke saját történetén keresztül mutatja ezt be nekünk. "Én egy-másfél éves lehettem, amikor nekiestem a gyerekágynak. Nem lett komoly sebem, nem is nagyon vérzett, elállni viszont nem akart. Az orvosok egyre jobban aggódtak, gyanakodni kezdtek, hogy valami rendellenesség állhat a háttérben. Hetek kellettek ahhoz, hogy kiderüljön, mi a probléma oka" – meséli Zoltán.

Története akkortájt, majd 60 évvel ezelőtt, nagyon tipikus volt: a hemofíliás gyerekek betegségét jellemzően akkor ismerték csak föl, amikor kúszni-mászni kezdtek, kék foltokat, apró sérüléseket szereztek. Ezt követően hetek, vagy akár hónapok kellettek ahhoz, hogy megszülessen a diagnózis. Ennek oka az volt, hogy egyrészt a betegség sem volt annyira ismert, másrészt egyedül Budapesten volt diagnózisközpont, itt tudták vérvétellel, a véralvadási idő mérésével egyértelműen kimondani, hogy vérzékenységről van szó. Pontos, precíz diagnózisra nem volt mód, lévén akkor még nem tudták, hogy a problémát több véralvadási faktor hiánya is okozhatja. Ennek persze a kezelésben sem volt jelentősége, hiszen akkortájt a betegek csak vért, illetve vérplazmát kaptak.

Kisbabánál nehéz észrevenni a hemofíliát

Ma a diagnózis felállítása már másként történik, családi előfordulásnál például már a születés előtt megnézik, érintettek lesznek-e a gyerekek. "Például az én lányaim nem betegek, de hordozzák a hibás géneket, ezt labordiagnosztikával már kimutatták. Ebből adódóan gyerekeik 50 százalékos eséllyel lesznek érintettek. Ilyenkor arra van lehetőség, hogy a terhesség harmadik hónapjában mintát vegyenek a méhlepényből, abból ugyanis már kiderül, hogy a gyerekek betegek lesznek-e" – mondja az egyesületi elnök. Hozzáteszi, hogy ez egy viszonylag gyakran végzett vizsgálat, amelynek van kockázata, de fontos, mert ha a gyerekek vérzékenységben szenvednek, akkor már a szülésre is másként kell készülni. Baj ritkán szokott történni, ilyesmiről még Zoltán sem hallott, de az orvosoknak ettől függetlenül föl kell készülniük minden eshetőségre.

Ha nincs családi érintettség, akkor magzati korban nem végeznek ilyen célú vizsgálatot, de a születéskor jellemzően ekkor is felfedezik, ha a baba spontán génhiba miatt vérzékenységben szenved. "Automatikus szűrés ugyan nem történik, de az orvosok felkészültek, ma már föltűnik nekik a születés utáni rutinszerű vérvételen, ha valami nincs rendben: azonnal észreveszik, ha a szúrás helyén nem alvad meg időben a vér, ha nehezen áll el a vérzés. Az általam ismert esetek mindegyikénél emiatt fedezték fel a betegséget" – hangsúlyozza Zoltán. Persze elképzelhető, hogy hemofíliát csak a következő lépésnél, az újszülötteknek beadandó első oltásnál ismerik fel, viszont ott már mindenképp. Kivétel csak az lehet, akinél a betegség nagyon enyhe, tüneteket alig okoz: ma már csak ekkor fordulhat elő, hogy későbbi sérülés miatt kezdenek el gyanakodni. A konkrét diagnózis felállítása ma is vérvétellel történik, viszont ma már gyanú esetén azonnal, rutinszerűen elvégzik azt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.