Reumatoid artritisz: az első jelek

A sokizületi gyulladás (rheumatoid arthritis, RA) elsősorban a kéz- és láb kisízületeit, csuklókat, bokákat, térdeket, esetenként egyéb ízületeket is érintő, előrehaladó gyulladással járó betegség. Leggyakrabban 30-50 éves korban kezdődik, de van időskori, 60 év felett kezdődő formája is.

Eredetét pontosan nem ismerjük, több tényező egymásra hatása indítja el a folyamatot. Nem öröklődő betegség, de családi halmozódás előfordulhat, és többféle gén felelős a genetikai fogékonyság és a betegség súlyosságának kialakulásáért. A reumatoid arthritisz autoimmun betegség, ez azt jelenti, hogy ilyenkor az immunrendszer, amelynek a külső kórokozók elleni védelem a feladata, a szabályozás zavara következtében saját sejtjei, szövetei ellen is termel ellenanyagokat.

Kiket érinthet?

Leggyakrabban 30-50 éves korban kezdődik, de van időskori, 60 év felett kezdődő formája is. Általában fokozatosan kezdődik típusosan a kezek és lábak ízületein, fájdalmas duzzanattal, több mint egy óráig tartó reggeli ízületi merevséggel, melyet fáradékonyság, gyengeség, izzadékonyság, rossz közérzet és alvászavar kísér. Ritkán heves, csaknem az összes ízületet érintő, járásképtelenséget okozó komoly gyulladással, lázzal, általános tünetekkel is indulhat a betegség. A fájdalom és a duzzanat az érintett ízületek funkciójának csökkenését okozza, nehezedik a kézhasználat, a tárgyak megfogása, a járás. Később, az ízületek károsodása különböző deformálódásokat okoz, amelyek szintén nehezítik azok működését.

A reumatoid arthritisz elsősorban a kéz- és lábkisízületeket, csuklókat, bokákat érintő betegség
A reumatoid arthritisz elsősorban a kéz- és lábkisízületeket, csuklókat, bokákat érintő betegség

A betegség lefolyása

A betegség lefolyása többféle lehet, az esetek nagyjából 70%-ában hullámzóan jobb és rosszabb időszakok váltják egymást, a gyulladás gyakran fellángol. Megfelelő kezeléssel tartós tünetmentesség érhető el, véglegesen azonban nem lehet meggyógyítani. Ha valaki az említett tüneteket észleli magán, nagyon fontos, hogy mielőbb jelentkezzen háziorvosánál, aki beutalja a reumatológushoz, hiszen jelen ismereteink szerint minél előbb hatékonyan csökkentik a gyulladást, annál jobban le lehet lassítani, vagy - sajnos csak egyes esetekben - meg is lehet állítani az ízületek súlyos deformálódását, a porc- és csontpusztulást. Hazánkban országos artritisz centrumhálózat működik, ahol lehetőség van a minél korábbi diagnosztika és kezelés megvalósítására.

Biológiai terápiával a sokízületi gyulladás ellen

Mit tehetünk?

A betegség gyógyszeres kezelésének célja a gyulladás csökkentése, ezáltal a fájdalom csillapítása, az általános tünetek csökkentése, a funkció javítása, a porc- és csontpusztulás lassítása. A kezelés első lépcsője az úgynevezett tüneti szerek alkalmazása. A gyógyszeres kezelés körébe tartoznak a nem-szteroid gyulladáscsökkentők, a szteroidok, a betegségmódosító szerek valamint a biológiai terápia. A folyamatos gyógyszeres gyulladáscsökkentés mellett nagyon fontos az ízületek mozgáshatárainak megtartása, illetve a beszűkült mozgástartomány növelése, az izomerő javítása, és az ízületvédelem alapelveinek alkalmazása. Ezt a gyógytornász által betanított és vezetett, a beteg által rendszeresen végzett gyógytorna biztosítja. Ezen túl a fizioterápia fegyvertárából számos fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és keringésjavító eljárás alkalmazható, figyelembe véve az aktuális állapotot és a gyulladásos aktivitás mértékét.

A gyulladás fokozódásakor az ízület nyugalomba helyezése, óvatos átmozgatása mellett a hűtőborogatás és jegelés jó hatású, az aktív tornát, melegítő hatású kezeléseket, meleg fürdőt, és a megterhelő tevékenységeket azonban kerülni kell. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a reumatoid artritisz súlyos, mai tudásunk szerint még nem gyógyítható betegség, azonban a korai diagnózis és az időben megkezdett megfelelő gyógyszeres kezelés, gyógytorna, fizioterápia és egyéb módszerek segítségével az esetek nagy részében jól kézben tartható, és megfelelő életminőség érhető el. Ennek alapja a gondos odafigyelés, a jó együttműködés a gyógyító csapattal és a közösen kialakított kezelési stratégia pontos követése.

Szakirodalmi hivatkozások:

  • Poór Gyula (szerk). A reumatológia tankönyve. Rheumatoid arthritis: 128-148. oldal (Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2008)
  • Poór Gyula (szerk). A reumatológia tankönyve. Biológiai terápia: 108-114. oldal (Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2008)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.