Halláskárosító tényezők

Fülünket nemcsak a halláskárosító betegségektől kell óvnunk, hanem a külső behatásoktól, és a fokozott zajterheléstől, beleértve a modern világ vívmányaitól, a digitális zenelejátszóktól is.

A hallásvesztés lehet vezetéses, illetve idegi jellegű: míg az előbbi főként gyermekeknél gyakori, a másik felnőtteknél fordul elő leginkább. A vezetéses halláscsökkenést a hangvezető-rendszer – azon belül is a külső hallójárat, a dobhártya és a középfül – károsodása okozhatja. Leggyakrabban a megnagyobbodott orrmandula, illetve a középfülgyulladás kezdheti ki a hallást, de más fertőző megbetegedések is – mint például a mumpsz, a kanyaró, a bárányhimlő, az agydaganat – is kárt tehet a belső fül szerkezetében.

A középfülgyulladás a dobhártya mögötti folyadék vagy genny felhalmozódást jelenti, amely elzárhatja a hang terjedési útját. A felgyülemlett folyadék hetekig, de akár hónapokig is megkeserítheti a beteg mindennapjait, halláscsökkenést okozva. Jó hír azonban, hogy a folyadék után – amely gyógyszeres kezeléssel felgyorsítható – visszatérhet a hallás.

Fülzsír, pofon, fejsérülés

Banálisnak tűnő oka is lehet a halláscsökkenésnek, ilyen például a hallójáratot eltömítő fülzsír. Ebben az esetben pedig a fültisztító pálcikák sem segítenek, inkább rontanak a helyzeten: mivel a végük sokszor nagyobb, mint a hallójárat, így befelé toljuk a váladékot. Nem véletlen, hogy a szakorvosok többsége nem ért egyet ezen pálcikák használatával. Egyöntetű vélemény szerint a fület maximum addig szabad zsebkendővel, törölközővel kitörölni, ameddig a kisujjunkkal elérünk. A spray-k sem jelentenek tökéletes megoldást, sőt, a szakorvosok tapasztalata szerint sokan kötnek ki az ügyeleten azok használata után is. A bekeményedett a fülzsírt még mindig paraffinolajjal a legjobb felpuhítani, hogy utána mechanikusan kiszedhessék. Tehát, aki tudja, hogy intenzív a fülzsírtermelődése, az olykor ne restelljen elmenni kimosatni.

Halláskárosító tényezők (Fotó: Europress)

Eltömítheti a fület idegen tárgy, vagy szennyeződés is, megfázásnál vagy allergiánál például folyadék is. Szintén hallásvesztéssel járhat, ha a például egy lyuk vagy idegen tárgy a dobhártyán – valamivel beleszúrunk – megzavarhatja a dobhártya rezgését. Szintén ritka eset lehet, de egy a fülre célzott hógolyó is megrepesztheti a dobhártyát, a hirtelen keletkező nyomáskülönbség miatt. Ahogy egy nagyobb pofon, netán esés, fejsérülés következménye is lehet mindez. A hallócsontok – a kalapács, az üllő és a kengyel – ugyanis jól működő összeköttetésben vannak, ha ezek, esetleg a köztük lévő kis ízületek valamelyike erőteljes külső hatásra kibicsaklik, vagy a láncolat megszakad, akkor a hangvezetés szintén nem lesz tökéletes.

A munkahelyi zajterhelést szigorúan szabályozzák a munkavállalók hallásának érdekében. Többet is megtudhat erről a Hallásspecialista blogon: http://hallasspecialista.blog.hu/2013/12/17/mit_erdemes_tudnunk_a_munkahelyi_zajvedelemrol

A hallóideg károsodása

Az idegi jellegű halláskárosodást a belső fülben elhelyezkedő "csiga", valamint a csigából kiinduló hallóideg-károsodása okozza. Jellemzően zajártalmak, valamilyen infekciós behatások, anyagcsere-betegségek és egyéb belgyógyászati betegségek, keringési zavarok válthatják ki.

A hirtelen hangos zaj vagy igen magas, és folyamatos zajszint – lehet munkahelyi ártalom is – idővel maradandó károsodást okozhat a fülzúgást vagy halláscsökkenést.

Az évek múlásával amúgy is számolni kell a hangot érzékelő szőrsejtek csökkenésével, ezért fontos, hogy megtegyünk minden óvintézkedést, és ne rontsunk a helyzeten még idő előtt. Már azzal sokat tehetünk a hallásunkért, ha kerüljük a káros zajszintet, hiszen nincs visszaút: az elvesztett hallást már nem lehet visszaszerezni. A korszerű technológiával készült, olykor küllemben is dizájnos hallókészülékek messze nem azt az "élményt nyújtják, mint a jól működő fül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

autizmus korai jelei
Ezek az autizmus első jelei – Már egészen kicsi korban megmutatkozhat
normál vércukorszint
Meddig egészséges a vércukorszint? – Így értelmezheted a laborleleted
beltéri levegő
Így betegít meg télen a saját lakásod – 5 jel, hogy az otthonod a ludas
baleset
Filléres jégmentesítő trükk: sokáig tisztán tartja a járdát – Egyszerű konyhai eszközökkel megoldható
folyadékfogyasztás
Naponta ennyi vizet szabad meginni – Ezek a tünetek figyelmeztethetnek a túlhidratálásra
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: -2 °C
Minimum: -11 °C

A zúzmarás köd, illetve a rétegfelhőzet kiterjedése napközben csökken, többfelé javulnak a látási viszonyok, azonban maradhatnak tartósan borult területek. Utóbbi részeken jelentéktelen hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Mindeközben dél felől egyre több magasszintű felhőzet érkezik, ami késő délutántól elkezd megvastagodni. A jellemzően keleti, délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, főként az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg helyenként. A legmagasabb nappali hőmérséklet -7 és +2 fok között valószínű. Klasszikus értelemben vett markáns hideg- vagy melegfrontról nem beszélhetünk, legfeljebb gyenge, elöregedő melegfronti hatás maradványai lehetnek jelen a magasban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

digitális detox
Digitális detox: csak a fiataloknak fontos. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod!

Az okostelefonok, tabletek, laptopok, tévék az életünk részei, azonban mind fizikai, mind mentális egészségünket megterhelhetik, ha nem tudatosan használjuk őket. Kvízünkben tesztelheted a tudásodat a témáról, illetve a digitális detoxról.

D-vitamin
Melyik ételünkben van sok D-vitamin? – Teszteld a tudásod!

A D-vitamin az egyik legfontosabb zsírban oldódó vitamin, amelynek hiánya komoly egészségügyi következményekkel járhat. Kvízünk segítségével kiderítheted, mennyire pontos a tudásod ezzel az értékes vitaminnal kapcsolatban.