A hallás változása éveink során (2)

Öregszünk, és számolgatjuk az ősz hajszálakat. De gondoltunk-e arra, hogy bár külsőleg kevésbé feltűnő módon, de hallásunkon is nyomot hagy a múló idő? Cikkünk elmeséli, miért és hogyan romlik ezen érzékszervünk.

Egészen fiatal felnőtt korunkig hallásunk nem romlik, sőt éppen ellenkezőleg: a tinédzserek az egész magas hangtartományba eső hangokat is hallják. Mire azonban betöltjük a harmincat, ezek a hangok már érzékelhetetlenek lesznek számunkra. A hallás tényleges és megfigyelhető romlása általában csak ötvenéves kor felett kezdődik meg, bár a szerencséseknél csak hetven körül válhat zavaróvá.

Tipp A hallás gyors, egyik napról a másikra történő romlása, elvesztése fertőzésre vagy tumorra is utalhat. Ugyanez a helyzet, ha csak az egyik fülünk romlik hirtelen számottevően a másikhoz képest. Ha csak úgy érezzük, már nem olyan jó a hallásunk, mint évekkel ezelőtt, ez lehet a korunk miatt is. Ám bármelyik is következzen be, érdemes szakemberhez fordulni, és kivizsgáltatni a halláscsökkenés okát. Ha hallókészülékre van szükségünk, ám azt hiúsági vagy egyéb okokból nem használjuk, hallásunk tovább fog romlani, tulajdonképpen "elfelejtünk hallani". Ötvenévesen a hallás élessége kezd megkopni: ilyenkor a VIII. agyideg, a hallóideg kismértékű károsodása miatt következik be ez a változás, illetve azért, mert az agy hangokat érzékelő és dekódoló részeinek ez irányú képességei hanyatlásnak indulnak. A legtöbb ember ilyenkor még szinte semmit nem észlel: az, hogy mennyire hallunk a korábbiakhoz képest, csak évtizedek összehasonlításában érzékelhető.

Bármilyen korban előfordulhat továbbá, hogy a külső hallójáratban dugóvá tömörödött fülzsír okozza a hallásromlást: ilyenkor a szakszerű orvosi fülmosás elegendő a probléma megoldásához.

A korhoz köthető hallásromlást, más néven presbyacusis-t az emberek közel egyharmada 65 és 75 éves kora közt kezdi megtapasztalni. Ennek több oka van. Az első a belső fül csigájában (azaz lényegében a Corti-féle szervben) található hallósejtek pusztulása, mely a kor természetes velejárója: sajnos, ezek a sejtek nem képesek regenerálódásra. Az öregedéssel romlik a belső fül vérellátása, mely együtt jár a hallósejtek elvesztésével. Ha valaki érelmeszesedésben (artherosclerosisban) vagy magas vérnyomásban szenved, nagyobb valószínűséggel számolhat időskori halláskárosodással is.

Az is előfordulhat, hogy a hallásromlás azért alakul ki, mert a hanghullámok vezetéséért felelős finom és apró csontocskák, a hallócsontocskák sérülnek.

Az öregedéssel romlik a belső fül vérellátása, mely együtt jár a hallósejtek elvesztésével

Az öregedéssel romlik a belső fül vérellátása, mely együtt jár a hallósejtek elvesztésével

A hallás változásának további jellegzetessége, hogy a kor előrehaladtával nehezebben halljuk a magasabb hangokat: általában a nők és a gyerekek beszédét érezzük elmosódottabbnak, halkabbnak, hiszen ők magasabb hangfrekvenciát használnak. Zavaróvá válhatnak az éles, erős hangok, és nehezebben halljuk meg, ha háttérzajban vagy telefonban beszélnek hozzánk.

Természetesen sokat tehetünk azért, hogy minél tovább megőrizhessük füleink épségét. Ha az átlagos forgalom zajánál nagyobb zajban kell tartózkodnunk, használhatunk füldugót, vagy például egy nagyon hangos utcai építkezés mellett elhaladva befoghatjuk a fülünket. Továbbá fontos, hogy rendszeresen ellenőriztessük füleinket és hallásunkat fül-orr-gégésszel, illetve audiológussal. A hangos zene hallgatása, főleg fülhallgatóval már fiatalabb korban sokat ronthat a helyzeten: jobb, ha ettől is óvjuk gyermekeinket.

Vizsgáltassa meg hallását ingyen!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!