Öröklődik-e a mellrák?

"Biztosan én is abban fogok meghalni..." - mondta egy elkeseredett hölgy, miután elsorolta, hogy nagyanyját és édesanyját is emlőrák miatt veszítette el. Ösztönösen tartunk elődeink betegségeitől, a szorongás helyett azonban járjunk végére az igazságnak.

Tudjuk, hogy a daganatos betegségekre való hajlam egy-egy hibás gén miatt örökölhető. Nyilván nem véletlen, hogy megkérdezik a mellrákszűrés alkalmával a családi előfordulást. Attól azért óva intünk, hogy valaki azért beszéljen így, mert már-már beletörődött abba, hogy kedves elődjéhez hasonló sors vár rá.

Elkerülhető a kemó? A mellműtét utáni kemoterápia csökkenti a mellrák kiújulásának és az áttétképződésnek a kockázatát, ám nem mindenkinél kell alkalmazni. Kattintson! Korábban nem sokat tudtak arról, hogy valójában milyen mértékű a familiáris előfordulás miatti esély a rák kialakulására . Ötvenkét epidemológiai tanulmány eseteinek összehasonlítása azonban már elég nagy minta ahhoz, hogy kellő biztonsággal meghatározhassuk a valós veszélyt.

58209 olyan rákos nő adatait vizsgálták, akiknek közvetlen vérszerinti nőrokonai között is előfordult a mellrák, majd az eredményeket 101986 fős tünetmentes, egészséges kontrollcsoporttal vetették össze. A vizsgálatnál többek között figyelembe vették az életkort, a menopauza bekövetkeztének időpontját, a leánytestvérek számát, a nő életkorát első gyermekének születésekor. Így a rizikó mértékét életkor szerint lehetett meghatározni.

A mellrák öröklődése korántsem olyan egyértelmű

A mellrák öröklődése korántsem olyan egyértelmű

Az emlőrák kialakulásának rizikóját láthatólag nem befolyásolta, hogy mely közvetlen ági nőrokon betegedett meg, anya vagy leánytestvér. Szintén nem nagyon volt kimutatható, hogy a gyermekszülés befolyásolta volna a mellrák kialakulását, és csak viszonylag csekély a jelentősége annak, hogy a rokonnál milyen életkorban alakult ki a betegség.

A végeredmény az, hogy kilenc melldaganatos nő közül mindössze egy van olyan, akinek közeli egyenes ági rokonai (édesanya, leánygyermek, lánytestvér) között szintén volt hasonló daganatos megbetegedés.

A fejlett országokban azoknál a nőknél, akiknek családjában nem volt megbetegedés, 50 éves korban 1,7 százalékos valószínűsége van a betegség kialakulásának. Akiknél egy közvetlen közeli rokon volt mellrákos, kb. dupla eséllyel kell számolni, ami így is csak 3,7 százalék, két közvetlen közeli beteg esetében pedig 8 százalék. Természetesen 80 éves korra, azaz a kor előrehaladtával a százalékok tovább nőnek, ezért is van egyre nagyobb jelentősége a szűrésnek az életkor növekedésével.

Megállapítható tehát, hogy a családi előfordulás mellett megnövekedett rizikó ellenére az ilyen nők túlnyomó többségében soha nem fog kifejlődni a rák, s ha netán mégis, akkor csak 50 éves kor után.

Immár közvetlen adatok bizonyítják, hogy a mellráknak vannak ugyan genetikai okai is , de korántsem olyan nagy a familiáris előfordulásból adódó kockázatnövekedés, mint ahogy azt eddig hittük, vagy ami indokolná, hogy sorsszerű tragédiasorozattól kelljen félni a családokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!