Veszélyesebb a zikavírus, mint gondolták

Amerikai tudósok szerint a zikavírus sokkal veszélyesebb, mint gondolták, és gyakrabban vált ki veleszületett rendellenességet.

A hírt a Harvard Egyetem fertőző és allergiás betegségeket vizsgáló intézetének igazgatója jelentette be csütörtökön. Korábban amerikai tudósok úgy vélték, abban az esetben, ha az anya a terhesség első harmadában zikavírussal fertőződött meg, akkor 1-13 százaléka a valószínűsége annak, hogy a vírus kóros kisfejűséget okoz születendő gyereknél. Anthony Fauci elmondta, hogy valójában ennél sokkal nagyobb a kockázat, ha figyelembe veszünk más rendellenességeket, a többi között az idegrendszeri problémákat, amelyek a gyerek fejlődése során okoznak tartós betegségeket. Ezek között említette a hallás- és látáskárosodást.

A fertőzés a terhes nők esetében súlyos agykárosodást okozhat a magzatnál

"Ha a veleszületett rendellenességekről beszélünk, úgy gondolom, hogy ez a mutató 13 százaléknál jóval nagyobbnak mutatkozik. Valami nagyon nyugtalanító dolog felé tartunk a megállapításainkkal" - mondta. Az egyetem és a Reuters hírügynökség által tartott rendezvényen, Marcia Castro, aki a Harvardon a népességkutatás szakértője, elmondta: Brazíliában a kutatók most a zikavírussal fertőzött gyerekek első hullámát vizsgálják, akik most egyévesek lesznek. Ezeknél a gyerekeknél az agyvérzés, a fokozott nyugtalanság és gyakori sírás mellett olyan tünetek is megjelennek, mint a súlyos reflux , ami akadályozza a táplálkozást. Kérdéses, hogy ezek a gyerekek meddig élnek - tette hozzá.

A zikavírus különös átviteléről számoltak be tanulmányukban amerikai orvosok, akik azt feltételezik, hogy súlyosan zikalázas 73 éves apja könnyének és verejtékének puszta kezű érintése által fertőződött meg zikavírussal egy utahi férfi - írja az Inforádió . Az ajánlás csütörtökön jelent meg, és Bruneit, a Fülöp-szigeteket, Indonéziát, Kambodzsát, Kelet-Timort, Laoszt, Malajziát, a Maldív-szigeteket, Mianmart, Thaiföldet és Vietnamot nevezte meg. Az amerikai járványügyi hatóság tájékoztatása szerint a zikavírus már évek óta megtalálható Délkelet-Ázsiában, egyes helybeliek immunisak rá. Tavaly számos amerikai turista megfertőződött, ezért a vírus veszélyt jelenet az odalátogatókra. A megbetegedett embereknél a kór lefolyása legrosszabb esetben enyhe és időleges lehet. A fertőzés azonban a terhes nők esetében súlyos agykárosodást okozhat a magzatnál.

Marcia Castro beszélt egy kísérletről, amelyet egereken tanulmányozták a zikavírus hatását, kiderült a betegség a felnőtteknél megtámadja az agyat. A fertőzés feltehetően hatást gyakorol a hosszú távú memóriára és depressziót válthat ki. Amerikai egészségügyi tisztviselők azt tanácsolják a terhes nőknek, hogy zikavírus terjedése miatt halasszák el esetleges utazásaikat 11 délkelet-ázsiai országba.

Az Afrikából származó zikaláz 2014 februárjában jelent meg az amerikai kontinensen. A zikavírust szúnyogok terjesztik. A rovar csípését követő 3-12 napon belül négy emberből háromnál megjelennek a betegség tünetei, köztük az enyhe láz, a bőrkiütés, a fejfájás és az ízületi fájdalom.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?