Vegyük komolyan a betegséget! - figyelmeztet az ÁNTSZ

A nagykanizsai Kanizsai Dorottya kórházban az újinfluenza szövődményei miatt elhunyt betegek ügyében folytatott vizsgálathoz kapcsolódva az ÁNTSZ Nyugat-Dunántúli Regionális Intézete arra hívta fel a figyelmet, hogy mind a betegeknek, mind pedig az orvosoknak komolyan kell venniük a H1N1-re utaló tüneteket.

Túl okos az influenza! Hogyan védekezhetünk?Az ÁNTSZ közleménye szerint az influenzás megbetegedés megelőzésének elsődleges, és leghatékonyabb eszköze a védőoltás. A betegeknek azt tanácsolják, hogy csillapíthatatlan, magas láz esetén mielőbb orvoshoz kell fordulni. Az orvosok figyelmét pedig arra hívják fel, hogy az influenzára jellemző tünetegyüttes észlelésekor kivétel nélkül mérlegelni kell az antivirális kezelés mielőbbi megkezdésének szükségességét.

A nagykanizsai kórházban 2009 decembere és 2010 januárja között összesen négy beteg - közöttük Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester - halt bele a H1N1 szövődményeibe. Az őket kezelő orvos szerint egyik beteg sem kapott védőoltást. Bagonyai édesanyja pedig azt állítja, hogy a nagykanizsai kórház sürgősségi osztályán nem látták el megfelelően a fiát: kétszer is mentő szállította be hozzájuk, nagyon magas lázzal, ám a kórházból mindkétszer hazaküldték, csak harmadszorra vették fel a kórházba, ám az életét már nem tudták megmenteni. Az ÁNTSZ napokban lezárult vizsgálata nem talált szakmai hibát a kórház eljárásában, a belső vizsgálat még folyik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!