Végleg eltűnhet a Föld színéről a járványos gyermekbénulás

A járványos gyermekbénulás miatt az 50-es években, amikor a kór terjedése a tetőfokára hágott, félmillióan rokkantak és haltak meg évente a világon. Idén eddig csak kilenc esetet jelentettek. A feketehimlő után ez lehet a második betegség az emberiség történetében, amelyet teljes egészében sikerül felszámolni.

A poliomyelitis-szindróma jellegzetes, vírusok által okozott tünetegyüttes, amelynek lényege, hogy a gerincvelőben elhelyezkedő mozgató idegsejtek elpusztulnak. Már az ókortól rengeteg feljegyzés említi a bénulással és sok esetben halállal végződő betegséget, a huszadik század első felében pedig az egyik legszörnyűbb járványos megbetegedésként tartották számon.
Fegyelmezett oltási programokkal, és határokon átnyúló együttműködéssel azonban az eltűnés szélére sikerült visszaszorítani ezt a rendkívüli szenvedést és maradandó károsodást okozó betegséget. A világ fejlettebbik részén már több mint egy évtizede (Európában 2002 óta) nem regisztráltak poliovírus okozta gyermekbénulást, szakemberek szerint egy éven belül teljesen eltűnhet a Föld színéről. Emberre is fertőző betegséget eddig csak egy alkalommal sikerült teljesen kiirtani. A feketehimlő teljes legyőzését 1980-ban jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A fegyelmezett oltási programoknak köszönhetően eltűnhet a járványos gyermekbénulás

A fegyelmezett oltási programoknak köszönhetően eltűnhet a járványos gyermekbénulás

A poliomielitiszt, azaz a járványos gyermekbénulást okozó vírus egy új variánsát fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport. A mutáns vírusra nem hat a védőoltás, és több országban is fertőzött már. Részletek!

Az 1950-es években több mint félmillió gyermek szenvedett világszerte a megbetegedéstől. Hazánkban az első esetet 1931-ben regisztrálták, az ötvenes években pedig három alkalommal is (1954-ben, 1957-ben és 1959-ben) súlyos járványként söpört végig az országon. A kutatók világszerte eszeveszett versenyben keresték a gyógymódot, végül Jonas Edward Salk amerikai virológusnak sikerült vakcinát kifejlesztenie, amelyet 125 országban, több mint 2,5 milliárd gyermeknek juttattak el.

A gyermekbénulás megfékezését zászlajára tűző, Global Polio Eradication Initiative (GPEI) nevű szervezet szerint a három ismert vírustörzs egyikét már sikeresen kiirtották, ezért egy megváltozott összetételű vakcina sorozatgyártásába kezdtek. Április 17-től, nagyjából két hét alatt 155 országba juttatják el a szérumot, főként a még érintett országokra - Pakisztánra és Afganisztánra - fókuszálva. A szakemberek remélik, hogy még a poliovírus terjedésének kedvező, nyári időszak előtt végleg megálljt parancsolhatnak a betegségnek.

Forrás: Popular Science

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+12, +18 °C
Minimum:
+8, +14 °C

Hazánkban szombaton délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag