Van, ahol újra beoltják a kevés antitesttel rendelkezőket

Újraoltási programot készít elő az orosz egészségügyi tárca azoknak, akik már megkapták a COVID-19 elleni vakcinát, de az antitestszámuk elégtelen szintre csökkent.

Újra beoltják majd az oroszok a kevés antitesttel rendelkezőket. A koronavírus -járvány terjedése idején az újraoltást hat hónapon belül el kell végezni, mind a betegségen már átesettek, mind a korábban már beoltottak esetében. Nyugodt járványhelyzet esetén azonban elegendő lehet évente újraoltatni - véli Mihail Murasko egészségügyi miniszter. A tárcavezető korábban azt mondta, hogy erre a célra az Oroszországban pénteken polgári forgalomba kerülő, egydózisú Szputnyik Light lesz alkalmas.

A COVID-19-en átesett betegeknél egyébként a becslések szerint kilenc hónapig maradnak meg az antitestek, a Szputnyik V beadását követően pedig fél évig marad meg garantáltan a magas titerszám. (A titer az a laboratóriumi teszt, amely a vérben lévő antitesteket, ezzel együtt az immunitást méri.)

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Második oltáshoz használatos, orosz fejlesztésű Szputnyik-vakcinák. Fotó: MTI/Balázs Attila

Ezért van szükség az újraoltási programra

Delta variáns: durvul a helyzet a szomszédban is - kattintson!

Az orosz szaktárca a jelenleg látható negatív tendencia ellensúlyozása érdekében döntött a lakosság újraoltása mellett. Oroszországban ugyanis a közelmúltban megugrott az új koronavírusos esetek száma, és a betegek többségét az indiai eredetű, úgynevezett delta variáns fertőzte meg, amely agresszívabb a korábbi változatoknál. Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin ráadásul arra is rámutatott, hogy azokat is megfertőzheti a delta variáns, akik régen kapták meg a védőoltást.

Szputnyik V kismamáknak és kamaszoknak?

Közben az is kiderült, hogy hétfőtől elkezdték beoltani a várandós nőket a Szputnyik V nevű koronavírus-vakcinával. Az első orosz oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója, Alekszandr Gincburg kijelentette, hogy a vakcina a születendő gyermeknek is védelmet nyújt. Egy korábbi bejelentés szerint amúgy nagyjából 10 ezer kismamát tartanak megfigyelés alatt a COVID-19 miatt.

Bejelentették továbbá, hogy július elejétől megkezdik a Szputnyik V tesztelését Moszkvában a 12-17 éves fiatalok körében. A 350 önkéntesnek a szokásos "felnőtt adagnál" kevesebb oltóanyagot fognak beadni.

COVID-oltás: "nagy hiba a 2. dózis kihagyása" - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.