Uniós védettségi igazolványt kaphatnak a keleti vakcinával oltottak

Feltéve, ha a harmadik oltásuk nyugati, vagyis az Európai Unió által engedélyezett vakcinával történt.

A két keleti vakcina után harmadikként nyugati vakcinával oltottak megkapják az egységes, uniós COVID-igazolványt - jelentette be Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke. Az MSZP EP képviselője közölte: mindez azután nyert megerősítést, hogy hivatalos jogértelmezést kért az Európai Bizottságtól a hatályos szabályokat illetően, amelynek eredményeként előbb írásban, majd egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatást kapott a keleti oltások elfogadásáról Didier Reynders igazságügyi biztostól.

dsad
Kiterjesztették az uniós védettségi igazolvány hatályát. Fotó: Getty Images

Mint ahogy arról beszámoltunk , februártól az uniós védettségi igazolvány 9 hónapos (270 napos) érvényességi időt állapít meg az EU-n belüli utazásokhoz. Az igazolványok érvényességét az alap oltási sorozat utolsó adagjának beadásától számítják. Változnak az oltási igazolványok kódolására vonatkozó szabályok is azért, hogy figyelembe lehessen venni az emlékeztető adagokat.

Az Európai Unióban február 1-jén változtak az utazási szabályok. Az Európai Tanács új ajánlása alapján nem a regionális szintű járványhelyzet, hanem az egyes utazók egészségügyi állapotának figyelembevételével kell alkalmazni. Az új ajánlás szerint a tagállamok fő szabály szerint nem tagadhatják meg a más tagállamokból érkező, védettségi igazolvánnyal rendelkező utazók belépését a területükre.

Azoknak viszont, akik nem rendelkeznek uniós védettségi igazolvánnyal, a határátlépést megelőzően vagy azt követően legkésőbb 24 órán belül koronavírustesztet kell készíteniük. Ez alól a különleges felmentéssel rendelkező utazók, az ingázó munkavállalók és a 12 év alatti gyermekek mentesülnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!