Újabb országban fertőzött a koronavírus

Németország után Japánban is bejelentettek egy olyan, az új koronavírus okozta megbetegedést, amelynél az érintett beteg korábban nem járt Kínában.

Milyen tünetekkel jelentkezik az új koronavírus okozta megbetegedés? Részletek itt.

A japán hatóságok is megerősítették kedden a hírt, miszerint egy 60-as éveiben járó buszsofőr az első beteg, akit a szigetországban fertőzött meg az nCoV-2019 vírus . A férfi január 8. és 16. között egy Tokió és Oszaka közötti busztúra alkalmával került kapcsolatba Vuhanból érkező kínai turistákkal. Miután már harmadik napja küzdött hidegrázással és köhögéssel, január 17-én orvoshoz fordult, ám ekkor még hazaküldték, hogy otthon gyógyuljon, figyelve, javul-e az állapota. Január 26-án, vasárnap azonban már olyan rosszul érezte magát, hogy kórházba vitték, ahol tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála.

Védőmaszkot viselő gyalogosok Tokió Sindzsuku nevű városrészében 2020. január 27-én.
Védőmaszkot viselő gyalogosok Tokió Sindzsuku nevű városrészében. Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong

A japán egészségügyi minisztérium közlése szerint a férfi állapota nem súlyos, ugyanakkor mindenkit ellenőriznek, akivel a beteg kapcsolatba került az elmúlt időszakban. Emellett elindítanak egy információs telefonszolgálatot is, ahol a lakosság a vírussal kapcsolatos tudnivalókról tájékozódhat. A további fertőzések behurcolása megelőzése érdekében pedig minden Kínából érkező utazóval kitöltetnek egy részletes kérdőívet, kitérve elérhetőségeikre és egészségi állapotukra.

Korábban Németországból is jelentettek egy esetet , amikor az új koronavírus Kínán kívül terjedt emberről emberre. Mint azt az MTI hírül adta, a 33 éves német férfit egy kínai kolleganője fertőzhette meg, akivel egy továbbképzésen vettek közösen részt a München melletti Stockdorfban január 19-től 22-ig. A sanghaji nő szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontja, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt.

A kínai egészségügyi hatóság legutóbbi híradása szerint egy nap alatt további 25 beteg halt meg, így kedd estére 132-re emelkedett Kínában a tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt elhunytak száma. A bizonyítottan a kórokozó által fertőzöttek száma megközelíti a 6 ezret, a gyanús eseteké pedig a 10 ezret.

Forrás: kyodonews.net ; asia.nikkei.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!