Újabb világvárosban jelent meg a poliovírus

A járványos gyermekbénulásért felelős poliovírus nyomaira bukkantak New York szennyvízében, ami arra utal, hogy a fertőzés terjedőben lehet az amerikai nagyvárosban élők között.

A minták alapján arra lehet következtetni, hogy a vírus szélesebb körben jelen van New York nagyvárosi körzetében. Ugyanakkor a hatóságok szerint nincs szükség sürgős immunizációra a lakosság magas átoltottságának és abból következő immunitásának köszönhetően. Arra viszont felhívták a figyelmet, hogy az oltatlanok és az immungyengeséggel élők nagyobb veszélynek vannak kitéve. A poliovírus ellen egyébként az Egyesült Államok egészében is magas a népesség átoltottsága.

New York, New Jersey, Manhatten
Poliovírus nyomaira bukkant New York szennyvizében. Fotó: Getty Images

Mint azt a Reuters hírügynökség írja, a felfedezés alig néhány héttel azt követően érkezett, hogy július 21-én Rockland megyében egy felnőttnél poliovírus-fertőzést diagnosztizáltak. Közel tíz év óta ez az első ilyen eset az Egyesült Államokban. Mary T. Bassett, New York állam egészségügyi biztosa úgy nyilatkozott, hogy feltehetően minden felfedezett poliovírusos megbetegedésre több száz észrevétlen fertőződés jut. Hozzátette, hogy a New York-i eset riasztó, de nem meglepő.

Ashwin Vasan, New York város egészségügyi biztosa az oltás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kijelentette továbbá, hogy a vírus jelen van a közösségekben, ezért „egyszerűen semmi nem fontosabb a gyermekek beoltatásánál, hogy megvédjük őket a vírustól. Az oltatlan, vagy nem teljesen oltott felnőtteket pedig arra kérjük, hogy most kérjék a vakcinát.”

Nemcsak New York, hanem London szennyvizében is poliovírus jeleit mutatták ki a közelmúltban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!