Felbukkant a gyermekbénulást okozó vírus Európában

Poliovírus elleni emlékeztető oltást javasol a Londonban élő gyerekeknek a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UKHSA), miután a járványos gyermekbénulást okozó vírus örökítőanyagát kimutatták a város szennyvizében.

A brit egészségügyi hatóságok minden 1 és 9 év közötti gyermeknek ajánlják az emlékeztető oltás beadását a betegség ellen London összes körzetében. A vakcina a UKHSA szerint magas fokú védettséget jelent mind a járványos gyermekbénulás, mind pedig a vírus terjedése ellen – számolt be róla a CNN amerikai hírtelevízió. Az Egyesült Királyság statisztikai hivatala szerint hozzávetőlegesen egymillió gyermek érintett az intézkedésben.

gyermek, gyerekorvos, oltás, vakcina
Londonban az 1 és 9 év közötti gyerekek emlékeztető oltását javasolják poliovírus ellen. Fotó: Getty Images

A UKHSA arról számolt be, hogy február és július között összesen 116-féle poliovírusmaradványra bukkantak 19 londoni szennyvízmintában. Ezek nagy része ellen védelmet nyújt ugyan a kötelező oltás, de akadtak olyan minták is, amelyekben a vírus mutációit vélték felfedezni. A poliovírus ezen változatai nagyobb eséllyel okozhatnak maradandó bénulást azoknál, akik nem rendelkeznek a megfelelő oltással.

Fertőzést ezzel együtt egyelőre senkinél nem azonosítottak – az utolsó poliovírusos esetet 1984-ben regisztrálták a szigetországban. Vanessa Saliba epidemiológus, a UKHSA tanácsadója elmondta, hogy a lakosság túlnyomó része teljes védettséggel rendelkezik a vírus ellen, az átoltottsági arány azonban éppen az érintett londoni térségben a legalacsonyabb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlése 1988-ban széles körű programot indított a poliovírus eradikációjára, remélve, hogy a fekete himlő után a járványos gyermekbénulás lehet a második olyan fertőző betegség, amelyet az emberiség vakcináció révén végleg képes lesz legyőzni. Akkor a fertőzés 125 országban volt jelen endemikusan, és becslések szerint mintegy 350 ezer megbetegedést okozott egyetlen év alatt. Ehhez képest 2021-ben mindössze hat esetet jelentettek világszerte. Európát a WHO 2002-ben poliomentes régióként ismerte el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott, átmenetileg csökkenő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék eleinte legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!