Új madárinfluenza elleni védőoltást fejlesztettek ki

Új védőoltást fejlesztettek ki a madárinfluenza H5N1 vírustörzse ellen hongkongi és amerikai kutatók. A vakcina olcsóbb és hatékonyabb lehet elődeinél.

A hongkongi egyetem és az amerikai országos Egészségügyi Intézet mikrobiológusai bejelentették, hogy a vakcina, melyet egy fekete himlőoltás génmanipulációjával állítottak elő, gyorsabb immunválaszt ér le, mint a jelenleg hozzáférhető védőoltások. Ilyen értelemben pedig lehetséges megoldást jelenthet egy esetleges H5 világjárvány ellen.

"Egyetlen dózis az oltóanyagból gyors védekező immunválaszt vált ki" - írta az egyetem közleményében. "Egy H5 világjárvány esetén az ilyen védőoltásokat gyorsan kell bevetni. A hatékony és gyors védekező immunválasz már az első dózis után tehát jelentős előnynek számít."

A védőoltás előállítása nem igényel bonyolult eljárásokat vagy létesítményeket, ezért a szegény országok is könnyen gyárthatják. A kutatócsoport azt reméli, hogy az új vakcina támaszkodni tud a fekete himlőoltás számos előnyére, amely nagyon olcsó és több évig is eltartható. (A fekete himlőt 1979-ben világszerte kiirtották.)

A H5N1 madárinfluenza járvány először Hongkongban tört ki 1997-ben, hat ember halálát okozva. A madárinfluenza emberi formája 2003. óta összesen mintegy 250 emberéletet követelt. Az áldozatok többsége közvetlen kapcsolatban állt fertőzött szárnyasokkal, de a kutatók attól tartanak, hogy a vírus esetleg mutáció révén olyan alakot ölthet, amely gyorsan terjedhet emberről-emberre, ami világjárványhoz vezethet.

Decemberben a hatóságok H5N1 vírust mutattak ki egy csirkében egy hongkongi szárnyastelepen, ezért 90000 csirke leölését rendelték el. A város különböző részein összesen mintegy tucatnyi vadmadárban mutatták ki a halálos vírustörzset a közelmúltban.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?