Új gyógyszer súlyos fertőző betegségek ellen

Amerikai kutatók olyan új típusú antibiotikumot fejlesztettek ki, mely az eddigieknél sikeresebben veheti fel a harcot a tuberkulózis, a lépfene (anthrax) és a vérhas (shigella) kórokozói ellen.

A legutóbbi számában közölt tanulmány 46, eleddig nem tesztelt molekula különböző kórokozókra kifejtett hatását mutatta be. A célpont a mikrobák életképességéhez elengedhetetlen fehérje-előállító mechanizmus volt. A transz-transzláció gyakorlatilag egy minőség-ellenőrzés, melyet főként a növények és egysejtű organizmusok használnak: amennyiben a DNS-ről átíródó mRNS (mely a fehérjék szintetizálásához szükséges információt hordozza) hibát tartalmaz, a folyamat leáll.

A hiba kijavítását követően a transz-transzláció indítja újra az átírást, tehát ha ez kiesik, a sejt nem képes túlélni.

Az először 1996-ban leírt mechanizmus nyomán jött az ötlet, miszerint a gátlás új antibakteriális eszközt jelenthet. Kenneth Keiler és a Pennsylvania Állami Egyetem (Egyesült Államok) munkatársai 663 ezer molekula közül választották ki azt a 46-ot, mely hatékonynak bizonyult a transz-transzlációs szabályozás blokkolásában.

Az Escherichia coli nevű baktériumon való kipróbálást a vérhast okozó Shigella, és a lépfenét okozó Bacillus anthracis (a bioterroristák kedvenc fegyvere) mikrobákon való tesztelés követte, és a 46 anyag közül a KKL-35 fantázianévre hallgató szer bizonyult a legígéretesebbnek, ugyanis a molekula jelenlétében az ominózus kórokozók elpusztultak.

További biztató hír, hogy a kutatók nem tapasztaltak a szerrel szembeni rezisztenciát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!