Új antikbiotikumot fedeztek fel

Nehezen gyógyítható bakteriális fertőzéseket kutató német tudósok olyan új antikbiotikumot fedeztek fel, amely eddig is az emberek orrában élt - olvasható a Nature című tudományos lap aktuális számában.

Korábban talajminták vizsgálatával találták az új antibiotikumokat, a német kutatók azonban azokat a mikrobákat vizsgálták meg, amelyek már benépesítették az emberi testet. Azt fedezték fel, hogy a Staphylococcus aureus baktériumok az emberek mintegy 30 százalékának az orrában megtalálhatók, ezért feltették a kérdést, hogy az emberek 70 százalékánál miért nem élnek meg ezek a mikrobák. A legismertebb szuperbaktérium, a methicillinrezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) egyike a világszerte egyre nagyobb egészségügyi problémát jelentő kórokozóknak.

A Nature-ben megjelent tanulmány szerzői arra jutottak, hogy egy másik, szintén az orrban élő baktérium – a Staphylococcus lugdunensis – akadályozza meg egyes embereknél a rivális Staphylococcus elszaporodását azáltal, hogy saját antibiotikumot termel.

Az új antibiotikum az ember orrában él

Andreas Peschel, a Tübingeni Egyetem mikrobiológusa váratlannak és izgalmasnak nevezte a felfedezést. Kollégáival együtt izolálták az új antibiotikumot, a lugdunint, tesztelték egereken, melyek bőrét Staphylococcus aureusszal fertőzték meg, és azt találták, hogy a legtöbb esetben megszüntette a fertőzést . Emberek részvételével még nem végeztek teszteket.

Áttörést jelentene, ha az új anyag hatásos lenne az MRSA ellen, mivel azt jósolják, hogy tíz éven belül többen fognak meghalni rezisztens baktériumok okozta fertőzésben, mint rákban – vélte Perschel. „A Staphylococcus aureus, úgy tűnik, nem képes alkalmazkodni a lugduninhoz, azaz valamiért nagy nehézségekbe ütközik, hogy ellenállóvá váljon vele szemben” – mondta a kutató.

Azt, hogy az agyhártyagyulladást és a tüdőgyulladást is okozó, az emberi orrban és bőrön élő szuperbaktériumot, az MRSA-t másik emberi szervezetben élő mikroba segítségével el lehet pusztítani, már korábban felfedezték Japánban. De az egy másik baktériumgyilkos baktérium volt. Részletek! Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!