Brazíliából jöhet a következő koronavírus: aggasztó felfedezést tettek kutatók

Japán és brazil kutatók dél-amerikai denevérekben azonosítottak egy eddig ismeretlen koronavírust, amely egy fontos jellemzőben nagyon hasonlít a 2020-ban kirobbant világjárványért felelős kórokozóra.

A tudósokat régóta foglalkoztatja az a félelem, hogy a koronavírusok újabb és újabb világjárványokat robbanthatnak ki embereknél. Így történt ez 2020-ban a SARS-CoV-2 megjelenésével, illetve azt megelőzően a SARS-CoV és a MERS-CoV esetében is. Csak az elmúlt két évtizedben tehát három koronavírus is humán patogénné vált, és joggal feltételezhetjük, hogy a sor nem ér itt véget. A témában zajló kutatások zöme Ázsiára, Afrikára és a Közel-Keletre koncentrál, miközben az amerikai kontinensre eddig kevesebb figyelem hárult. Az október végén nyilvánosságra hozott – egyelőre szakértői bírálatra váró – tanulmány szerzői éppen ezen a gyakorlaton változtattak.

Veszélyes lehet az újonnan felfedett koronavírus

Mint azt a tanulmányt szemléző Gizmodo írja, a kutatók Brazília három pontján gyűjtöttek bélszövetmintákat összesen 70 denevértől 2019 májusa és augusztusa között. Egy Parnell-féle bajuszos denevérnél (Pteronotus parnellii) pedig a begyűjtött minták elemzése során felfedezték egy új vírust. A genetikai szekvenálás eredményeként aztán kiderült, hogy a BRZ batCoV névre keresztelt vírus ugyanabba a nemzetsége, a béta-koronavírusok közé tartozik, mint a SARS-CoV, a MERS-CoV és a SARS-CoV-2. Noha genetikailag különbözik is azoktól, akad egy tulajdonsága, amelyben nagyon hasonlít a Covid-19-ért felelős vírusra: tüskefehérjéjük egy kritikus fontosságú része mindössze egyetlen aminosavban tér el egymástól.

Mindez a tanulmány szerzői szerint azt jelenti, hogy az általuk felfedezett vírusban megvan a potenciál, hogy zoonózisként képes legyen a denevérekről az emberre is átugrani. Ezzel együtt nem tesztelték közvetlen módon, hogy valóban képes-e humán fertőzést kiváltani, így biztos kijelentést sem tudnak tenni az ügyben. Azt azonban leszögezik, hogy felfedezésük fontos korai figyelmeztető jel. Annál is inkább, mert Brazília és más amerikai területek egyelőre kevésbé állnak a tudomány megfigyelése alatt ilyen szempontból, így innen észrevétlenül felbukkanhatnak a jövőben világjárványt kiváltani képes vírusok.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!