Titkosították a mutáns vírusokat

Titkosította az Egészségügyi Világszervezet azokat a tanulmányokat, melyben leírták a madárinfluenza módosításának menetét.

Az ENSZ veszélyességre hivatkozva titkosításra javasolja azt a két tanulmányt, amely felfedi, hogy a kutatók hogyan módosították a madárinfluenza vírusát oly módon, hogy az emberről is továbbterjedhessen - tájékoztat a BBC a WHO (Egészségügyi Világszervezet) jelentése alapján.

A szervezet azért döntött így, mert a kutatók által előállított mutáns vírusok emberről emberre is terjedhetnek, szemben a természetben előforduló madárinfluenzával. A döntéssel azt akarják megelőzni, hogy illetéktelenek kezébe kerüljön az információ, s így emberi világjárvány törjön ki.

A WHO nemzetközi szakértőkkel és amerikai biztonsági tisztségviselőkkel tartott konzultációt, miután arra a megállapodásra jutottak, hogy közegészségügyi okból jelen esetben alaposabb kockázatelemzést kell készíteni, s addig nem lehet kiadni a témakörről készült tanulmányokat.

A WHO a munkájukat bemutatni kívánó tudósok és az amerikai kormány közötti vitában foglalt állást. "Teljesebb körű elemzés kell a vírussal kapcsolatos kutatások kockázatairól" - mondta Gregory Hartl szóvivő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!