Szlávik: sok betegségre jöhet gyógymód a pandémiának köszönhetően

Elképzelhető, hogy sosem fog kiderülni, pontosan honnan származott az új koronavírus – mondta el dr. Szlávik János, a Belvárosi Orvosi Centrum infektológus szakorvosa a Covid-tanulságok? című budapesti konferencián szerdán.

Most már előre kell gondolkodni, hogy „mit tanultunk a járványból, és mit tudunk mindebből hasznosítani legközelebb” – tette hozzá a szakember a kerekasztal-beszélgetésén. Kifejtette, hamarosan elérhetővé válhatnak olyan védőoltások, amelyek rákbetegségek ellen nyújthatnak védelmet. „Döbbenetes mennyiségű betegséget fogunk tudni meggyógyítani ennek a járványnak köszönhetően” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy a pandémia idején nagyon felgyorsultak a kutatások. Arról is szót ejtett: a Földön több tízezer olyan vírus létezik, amelyből hasonló világszintű pandémia alakulhatna ki a jövőben.

Kitért arra is, tudományos szemmel a koronavírus elleni oltások hatékonyak voltak. A magyar lakosság 60-70 százaléka kapott legalább egy vakcinát, az idősek 70-80 százaléka pedig többet. Szlávik doktor sajnálatát fejezte ki, amiért a lakosság egy része bizalmatlan és oltásellenes maradt, majd ennek kapcsán megjegyezte, hogy ebben a régióban „ennyit engedett meg az egészségtudatosság”. Leszögezte továbbá, hogy járványhelyzetben bizonyos emberi jogok korlátozása elkerülhetetlen.

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.