Szeptemberben jöhet a koronavírus elleni oltás?

Eddig a szakértők azt jósolták, hogy legkorábban jövőre lehet majd beoltani az embereket a SARS-CoV-2-vírus ellen. Ám egy brit kutatócsapat akár már ősszel elkészülhet a vakcinával.

Az új koronavírus elterjedése óta az egyik legsürgetőbb kérdés, hogy mikorra fejlesztenek ki hatásos védőoltást ellene. Szakértők eddig azt hangoztatták, hogy 2021-nél előbb nem várható, hogy forgalomba kerüljön ilyen vakcina, de az Oxford Egyetem kutatói most azt nyilatkozták, ők már szeptember elején leszállíthatják az első pár millió adagot belőle.

Vakcina nélkül jövőre sem lehet olimpia? Amennyiben addig nem fejlesztik ki a koronavírus elleni védőoltást, a tokiói olimpia és paralimpia 2021-es rendezése sem reális - véli az Edinburgh-i Egyetem közegészségügyi professzora, Devi Sridhar. Részleteket itt olvashat.

Ez hogyan lehetséges? Nos, míg a többi laboratóriumnak kisebb, néhány százfős teszttel kell kezdenie (vagy van, ahol nem is jelentkeztek elegen hozzá), addig a Jenner Intézet kutatóinak már rendelkezésükre állt egy formula, amelyet korábban biztonsággal teszteltek más koronavírusokra. Ennek okán engedélyt kaptak rá, hogy jövő hónapban elkezdhessenek egy átfogó klinikai vizsgálatot, aminek során 6000 emberen tesztelik a vakcina hatását.

Májusban 6000 ember részvételével kezdik tesztelni a COVID-19 elleni vakcinát. Fotó: Getty Images
Májusban 6000 ember részvételével kezdik tesztelni a COVID-19 elleni vakcinát. Fotó: Getty Images

Az oxfordi oltóanyag egyébként majmok esetében már eredményesnek bizonyult. Múlt hónapban egy montanai laboratóriumban hat rézuszmajmot oltottak be vele, majd nagy mennyiségű koronavírusnak tették ki az emberre hasonlító emlősöket. A labor más állatai megfertőződtek, de a vakcinát kapott majmok négy héttel később is teljesen egészségesek maradtak.

A kutatást vezető intézet igazgatója ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az embereken való tesztelést megnehezítheti, ha Nagy-Britanniában hatékonynak bizonyulnak a járványügyi korlátozások. Ha ugyanis tartósan alacsonyan tartják az új fertőződések számát, akkor nem lehet bizonyossággal állítani, hogy a tesztelt alanyok az oltásnak vagy az intézkedéseknek köszönhetően maradtak-e fertőzésmenteksek. "Mi vagyunk az országban az egyetlenek, akik azt kívánják, hogy a következő hetekben még ne csökkenjen a fertőzések száma" - nyilatkozta Adrian Hill professzor, a Jenner Intézet feje.

Forrás: New York Times

Betartják-e a fővárosiak a kötelező maszkviselést? Nézze meg az nlc.hu nagyképes riportjában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra