Százszázalékosan hatékony az ebola elleni gyógyszer

A ZMapp nevű kísérleti gyógyszer még azokat az állatokat is meggyógyította, amelyek a fertőzést követő ötödik napon kapták meg a készítményt, amikor már súlyos tüneteket mutattak.

Mind a 18 rézusz majom teljesen felépült, míg a kezelésben nem részesült három majom állapota gyorsan romlott, és végül elpusztultak. A ZMapp a vírus semlegesítésére kifejlesztett három, laboratóriumban előállított antitest keveréke.

Az ebola a vírusos vérzéses lázak csoportjába tartozó megbetegedés, a 70-es évek óta ismerjük, számtalan formája van. A fertőzést csak a beteggel vagy annak holttestével közvetlenül érintkezve lehet elkapni, a vírus csak testnedveken keresztül terjed. A betegség az esetek 60-70 százalékában halállal végződik. A cikk folytatódik ! Két amerikai orvos, akik Libériában végzett munkájuk során fertőződtek meg ebolavírussal, a kísérleti gyógyszerrel történő kezelést követően meggyógyult. Nem lehet azonban biztosan tudni, hogy a gyógyszernek köszönhetik-e felépülésüket, vagy csupán szerencsések voltak, mert a mostani járvány során megfertőződött betegek körülbelül 45 százaléka kezelés nélkül felgyógyult.

Legalább két másik ZMapp gyógyszerrel kezelt beteg pedig meghalt, valószínűleg azért, mert túl későn kezdték meg a kezelést.

A Nature szakfolyóirat weboldalán megjelent különleges beszámolóban bemutatott kutatás azonban meggyőző bizonyítékkal szolgál arra, hogy a gyógyszer rendkívül hatékony.

A kanadai közegészségügyi hivatal kutatói Dr. Gary Kobinger vezetésével a következőt írták: "A ZMapp sokkal hatékonyabb, mint bármely más eddig kifejlesztett gyógyszer, és az eredmények alapján mindenképpen érdemes továbbfejleszteni a keveréket klinikai felhasználásra ... Reméljük, hogy a kezdeti biztonsági tesztelést hamarosan el lehet kezdeni embereken, lehetőleg már néhány hónapon belül, hogy mihamarabb fel lehessen használni a ZMapp gyógyszert a klinikai gyakorlatban."

A ZMapp nevű kísérleti gyógyszer meggyógyítja az ebolát

Az eredmények megjelenése előtt nem sokkal az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arról számolt be, hogy az ebolajárvány Nyugat-Afrikában akár 20 ezernél is több áldozatot követelhet majd. A legfrissebb adatok szerint eddig a 3069 fertőzött közül 1552-en haltak meg a betegségben.

A filovírusok családjába tartozó ebola a világ egyik leghalálosabb kórokozójának számít, melynek halálozási aránya a korábbi járványok során a 90 százalékot is elérte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!