Rusvai: ősz végén tetőzhet a negyedik hullám

Egyelőre nem mutatkoznak jelei a koronavírus-járvány hazai felfutásának, Rusvai Miklós virológus szerint azonban októbertől már jelentős emelkedés jöhet a fertőzésszámok tekintetében.

Életmentő tüdőátültetést végeztek egy koronavírus-fertőzés miatt súlyosan roncsolódott tüdejű magyar betegen. Részletek itt.

"Az adatok emelkedése már elkezdődik az augusztus 20-ai ünnepség után, aztán erre még rásegít az iskolakezdés, utána az eukarisztikus világkongresszus, majd a vadászati világkiállítás. Igazán jelentős emelkedés októberben várható, amikor ezek együttes hatása már érződik" - fogalmazott a szakember az RTL Híradónak nyilatkozva. Hozzátette, becslése szerint november végén, december elején tetőzhet a fertőzéshullám.

Rusvai Miklós virológus szerint sokak számára ajánlott felvenni az emlékeztető oltást koronavírus ellen
Rusvai Miklós virológus szerint sokak számára ajánlott felvenni az emlékeztető oltást koronavírus ellen. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az interjúban kitért arra is, hogy - bár kisebb mértékben, de - a beoltott emberek is részt vehetnek az új koronavírus terjesztésében, hiszen ők is hordozhatják a kórokozót. A vakcináció révén azonban védettek a súlyos megbetegedéssel, illetve a COVID-19 okozta halálozással szemben. Éppen ezért Rusvai Miklós szerint az idén őszi járványhullámban élesebben elválik majd egymástól az új fertőzöttek és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma. Magyarán az egészségügyre ezúttal kisebb teher nehezedhet majd, mint ahogy történt az az idén tavaszi és tavaly őszi járványhullám során.

A virológus a harmadik oltásról szólva kifejtette, mindenkinek ajánlja az emlékeztető vakcinát, aki végeztetett tesztet, és annak eredménye alapján nem alakult ki nála megfelelő antitestes immunitás, vagy aki már korán, január-február táján megkapta a védőoltását. Ezen felül javasolt mRNS- vagy vektorvakcinát kérnie azoknak, akiket előzőleg a Sinopharm oltóanyagával oltottak be, mert a szakember elmondása szerint a kínai vakcina nem vált ki megfelelő sejtes immunitást.

Az orosz egészségügyi miniszter bejelentése szerint a Szputnyik V vakcina 83 százalékos hatékonyságú védelmet nyújt az új koronavírus delta variánsával szemben. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!