Riasztóan terjednek a fertőző betegségek

Az utóbbi öt évben sokszorosára nőtt egyes fertőző betegségek esetszáma az országban; a vérhasé háromszorosára, a hepatitis A-é tizenkétszeresére emelkedett 2015-re, és a súlyos hasmenéssel járó Campylobacteriosis betegség is egyre gyakoribb. A hepatitis A-járvány miatt több tízezer oltást kellett beadni a lakosságnak.

Dizentériát, vagyis vérhast 2011-ben 49 esetben jelentettek az országban, ám 2015-re ez a szám már 156-ra, vagyis több mint a háromszorosára emelkedett, derült ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb adataiból. A betegség általában a nem megfelelő higiénés körülmények között élők körében terjed a kézmosás hiánya miatt, vagy az ivóvízzel.

Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának korábbi vezetője a Magyar Nemzetnek arról beszélt, kevés kórokozó is elegendő ahhoz, hogy kialakuljon a betegség, amely kifejezetten könnyen fertőz. Jellemzője a véres széklet , és kizárólag emberről emberre terjed.

A hepatitis A esetszáma tizenkétszeresére emelkedett 2015-re

Riasztó adat az is, hogy 2011-ben 82 hepatitis A-t jelentettek, ez a szám 2014-ben már 1556 volt. A vírus a fertőzött ember székletével kerül a környezetbe, ahol sokáig életképes, és a szennyezett étel, kéz, és a szabad vizek közvetítésével terjed.

Ócsai Lajostól megtudtuk: ez a járvány a homoszexuális férfiak körében kezdett terjedni 2013-ban, akkor ezernél is több beteget regisztráltak a korábbi 82 (2011) és 331 (2012) után. 2014-ben már 1556-an betegedtek meg, és a vírus Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a mélyszegénységben élők között is terjedt. Hogy visszaszorítsák a járványt, végül több tízezer adag oltóanyagot használtak fel. Tavaly a korábbi évekhez képest már csökkenés tapasztalható a fertőzöttek számában, de a 979 jelentett eset még mindig magas.

A hepatitis-vírusokban több közös vonás is van, de ezek leginkább a tünetekben érhetők tetten. Hogy baj esetén felismerjük a kórokozó jelenlétét, bemutatjuk típusonként a szimptómákat.

Az OEK mutatói alapján kiderült az is, míg 2011-ben 6135-en fertőződtek meg a súlyos, hasmenéssel járó campylobacteriosis nevű betegséggel, addig ez a szám 2015-re már 8366 volt. Ez a betegség általában csirkehús fogyasztása után jelentkezik, és világviszonylatban emelkedik az előfordulása. Érdekesség, hogy mindeközben a hasonló tüneteket produkáló szalmonellafertőzések száma csökken, tavaly közel 1400-al kevesebb beteget regisztráltak, mint négy évvel korábban. Ennek oka az lehet, hogy mára jobban figyelnek az emberek az ételek elkészítésere és tárolására, és a naposcsibéket is folyamatosan oltják a betegség ellen. A campylobacteriosis ellen azonban nincs ilyen oltás.

Forrás: MNO

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!