Remény HIV-fertőzötteknek

Birmingham - A HIV-vírussal fertőzöttek életkilátásai több mint 13 évvel emelkedtek az 1990-es évek vége óta, köszönhetően az antiretrovírus terápiának, állítják a birminghami Alabama Egyetem és a vancouveri Simon Fraser Egyetem munkatársai.

A meghosszabbított túlélés miatt csaknem 40%-kal visszaesett a halálozási ráta a 43.355 HIV-fertőzött európai és észak-amerikai résztvevők körében, támogatva a HIV-elleni harc fejlesztését világszerte, jelentették ki a szerzők.

A tanulmány a The Lancet című brit orvosi folyóiratban jelent meg, az Antiretrovirális Terápiás Csapat szerkesztésében, mely a fent említett két egyetem mellett még több mint tucatnyi kutatási pontot foglal magába világszerte. A szerzők megvizsgálták az életkilátásokat és a halálozási rátát a 43 355 beteg körében, akik a kombinált vírusellenes terápia (cART) gyógyszerkoktélját szedték. Az adatokat 14 Európában és Észak-Amerikában végzett kutatás anyagából vették.

"A cART 1996-os bevezetése óta a szerek hatásosabbak, jobban tolerálhatók, szedésük könnyen betartható" - mondta Dr. Michael Mugavero, az Alabamai Egyetem Fertőző Betegségek Osztályának docense, a cikk társszerője. "Már látható a hosszú évek kutatásának, és a kemény munkának az eredménye, hogy a szereket széles körben is elérhetővé tegyük. Ez drámaian megváltoztatta az életkilátásokat, bár tény, hogy akik előrehaladott HIV-fertőzéssel kezdik meg a cART terápiát, nem élveznek hasonló mértékű előnyöket."

Az új Lancet tanulmány azt találta, hogy a cART 13,8 évvel hosszabbította meg a betegek életét. A terápiát 1996 és 1999 között 36,1 év várható átlagéletkorral kezdték meg. Akik 2003-2005 között kezdték alkalmazni, azoknál ez a szám 49,9-re emelkedett. A jó eredmények ellenére a HIV-fertőzöttek várható életkora jóval alulmarad a más krónikus betegséggel küzdőkhöz képest. Pl. az a HIV-pozitív beteg, aki 20 évesen kezdi szedni a cART-ot, átlagosan 63 éves koráig fog élni. 20 évvel korábban hal majd meg, mint nem fertőzött társai.

A betegek több mint felénél a HIV-fertőzés előrehaladott stádiumát állapították meg, esetükben a cART előnyei nem látszanak világosan, mondta Mugavero és a cikk szerkesztője, Robert Hogg a Simon Fraser Egyetemről. Fontos lenne az AIDS-tesztek fejlesztése, és a kezelés minél szélesebb körű terjesztése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!